Apró rovarok hordái keserítik sok pécsi életét

Nem csak a nyestek szállták meg a várost, de sok olvasói megkeresés alapján a csótányok is rútul megkeseríthetik a pécsiek életét.

A lakások réme

A nemrég bemutatott nyestekre valaki simán rámondhatja, hogy aranyos állatok, minden kártékonyságuk ellenére is. Ez azonban nem mondható el a csótányokról, akiktől a legtöbb ember érthető okok miatt undorodik. A csótányprobléma főként társasházakban mutatkozik Pécsett, ezért megkérdeztük Nagy Emilt, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének elnökét: milyen gyakran keresik meg őket a kártékony és szapora bogarakkal kapcsolatban?

Egy szép nagy svábbogár, minden panellakó rémálma

Mint mondta, a csótányok mindig napirenden vannak, de az elmúlt év során tapasztalataik szerint kevesebb bejelentést kaptak. Ám ez azért is lehet, mert sok társasházi lakó nem fordul a csótányok miatt a közös képviselőhöz vagy épp a Laktászhoz. A „maszekolós” csótányirtás azonban közel sem a leghatékonyabb – mondta Nagy Emil –, hiszen olyan csak a legritkább esetekben fordul elő, hogy a csótányok csak egyetlen lakásban szaporodnak el.

– A csótányok nem csak úgy teremnek a lakásokban, higiénia kérdése is természetesen, de sok esetben a csótányokat véletlenül is behordják az emberek a házakba, ahol különböző járatokban bújnak meg és szaporodnak. Ha pedig valaki csótányt lát a lakásában, az azt jelenti, hogy nem csak nála vannak, hanem még pár lakásban biztosan. Sok házat kellett és kell is ezért rendszeresen tisztítani – mondta Nagy Emil.

Egy német csótány és kicsinyei

Ezért az egyetlen elfogadható, de körülményes megoldás az, ha miután találtunk pár csótányt a lakásunkban (és azoktól nem sikerült sehogy sem megszabadulni), szólunk a közös képviselőnek, aki a lakóközösséget összehívja, és – jó esetben – gyorsan meg is beszéli a lakókkal, hogy az egész, csótányoktól fertőzött házban szükség van tisztításra. A kártevők kipusztítását végző szakembereknek minden lakásba be kell menniük, ezért sajnos sokszor gondot jelent az, hogy ha valaki nem tud az irtás időpontjában otthon lenni.

Három csótányfaj él vígan a városban

Kerestük Pécs rágcsáló- és rovarirtóit, de nem voltak épp a legközlékenyebbek. Az egyik cég nevét elhallgató vezetője azonban kérésünkre elmondta, hogy az elmúlt pár hétben és hónapban valóban nagyobb csótányaktivitást lehetett tapasztalni, ami azért lehetséges, mert a konyhai csótánynak, azaz a svábbogárnak nemrég zajlott a csatornákban töltött téli álom letelte után a kirajzási időszaka. Svábbogárból pedig van bőven a városban, főleg Uránvárosban okoznak gondot és a belvárosban, és bizony a permetezés csupán ideiglenes megoldás ellenük. Ahogy a szakember mondta: vissza fognak térni. Ez a 2-3 centis feketés faj általában padlószint közelében tartózkodik, de életfeltételét a csatornában, lefolyókban is megtalálja. Bárhol elvan, ahol szénhidrátdús táplálékot talál.

Az amerikai csótány még repülni is tud, ami nagyon nem hangzik jól

Pécsett a svábbogarakon túl megtalálhatóak a német csótányok is, azaz a vörösesbarna „panelbogarak” – mondta a szakember. Ezeknek az Afrikából behurcolt bogaraknak a konyhapult alatti zug, a spájz az egyik kedvelt „vadászterülete”, ahol élelemre lelhetnek és még kellően sötét is van számukra. Az olyan párás-vizes helyeket is szeretik, ahol ihatnak, mivel nagyon nehezen viselik a szomjazást. Gyorsabbak, fürgébbek, és sebesebben is szaporodnak, mint a konyhai társaik. Ezek a panelek vezetékrendszerén közlekedő kártevők leginkább a város peremvidékein fordulnak elő, ahol nem mindenhol megfelelő a házak tisztasága. Szerencsére azonban egyre kevesebb van ebből a fajból a városban, permetezéssel ugyanis irthatók.

Pécsett van még egy csótányfaj, ami problémát okoz, ez az amerikai csótány, ami egyébként nem is amerikai, hanem afrikai. Ezek a legizmosabb csótányok a városban, jóval nagyobbak, mint a két fenti faj képviselői. A fél centisre is megnövő vörösesbarna bogarat az sem teszi szimpatikusabbá, hogy ez az egyetlen csótányfaj, mely szárnyait repülésre használja. A belváros csatornáiban terjednek, lassan, de sajnos a helyzet az, hogy egyre többet látnak belőlük Pécsett, például a vásárcsarnok alatt.

Irtani kell, irtani!

Most pedig következzen néhány jó tanács névtelenségbe burkolózó szakemberünktől. Először is, ha csótányt látunk, azonnal irtani kell. Ha irtunk, ne csak a saját lakásunkat permeteztessük körbe, hanem a szomszédos lakásokban élőkkel is egyeztessünk, mert több mint valószínű, hogy az ő lakásuk zugai is fertőzöttek. A csótányokat sajnos semmilyen megelőző kezeléssel nem lehet távol tartani (de meg lehet próbálni a falrések betömködésével), szóval marad a „helyi érzéstelenítés” és annak az eredménye sem tart örökké. Az viszont nem árt, ha a mosogató alá és az egyéb nedves-párás helyekre kihelyezünk egy-egy csótánycsapdát. Ha a csapdák csótányt fognak, azonnal intézkedjünk, hiszen nem csak kellemetlen és gusztustalan csótányok között élni, de veszélyes is. Mivel fertőző anyagokkal is táplálkoznak, ezért azokat körbehordhatják a lakásban, rámásznak koszos kis lábaikkal a gyümölcstálunkra, és kész a baj, mehetünk orvoshoz egy jó bélbetegséggel.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. „..akiktől a legtöbb ember érthető okok miatt undorodik.”.Aki, ami, amely! Magyarok tanuljátok már meg, hogy az aki csak személyekre használható, állatra, csoportra intézményre nem!

    „Ezeknek az Afrikából behurcolt bogaraknak..” A csótány nem
    bogár! 5. elemiben tisztázott fogalom, hogy mi a bogár!

Comments are closed.