Áruháznál parkol? – Vihetik a kocsiját!

Van olyan bolt, ahol napi eset, hogy elszállíttatják azokat az autókat, amelyeknek gazdái nem jelentkeznek. Minden jogszerű, bár több helyen túl nagy a szigor. Tenni nincs mit, a 20-30 ezres kiváltási költséget megfizettetik a figyelmetlen sofőrökkel.

Egyik olvasónk számolt be lapunknak arról, hogy évek óta rendszeres vásárlója a Novro áruháznak. Illetve, ahogy írta, csak “volt” az elmúlt napokban történt események miatt. Mint írta, pár napja ismét vásárolni indult: reggel fél kilenckor leállította a kocsiját, de előtte még elszaladt a házorvosához és a postára. Mire visszaért, a kocsiját az áruház elszállíttatta.

– Teljesen jogtalannak tartom ezt az eljárást és inkorrektnek, vásárlóellenesnek, arról nem is beszélve, hogy a saját tulajdonomban lévő birtoktárgyat vittek el. Az autót 25.400 forint ellenében tudtam csak visszaszerezni – puffogott L. É.

A Novrónál azt mondják, minden jogszerűen történt, s a jövőben is ilyen eszközökhöz folyamodnak. Egyébként van, amikor napjában több autót is el kell szállíttatniuk. Jó példa erre, hogy amikor fotósunk a helyszínre ment képet készíteni, akkor is éppen egy autót raktak trélerre.

Nincs kecmec. Ha egy óránál többet van távol a tulaj, viszik!
Nincs kecmec. Ha egy óránál többet van távol a tulaj, viszik a kocsit!

– Több táblán is jelezzük, hogy magánparkolóról van szó, amely a vásárlók részére és a vásárlás idejére ingyenes. Azért kellett lépnünk az év elején, mert tarthatatlan volt, hogy a belvárosba indulók nálunk tették le autóikat; gyakorlatilag vásárlóink nem tudtak már megállni az üzletünk előtt, inkább továbbhajtottak – mondta lapunknak a Novro munkatársa.

Ő azt mondta, nincs vasszigor náluk: minimum egy órát kell ott állnia egy autónak ahhoz, hogy lépjenek, miközben egy átlagos vásárlás náluk 10 perc alatt megvan.

Az eset egyébként nem egyedi, a Novro mellett a multik sem tűrik el, hogy vásárlóiknak ne jusson hely. Többek között a Tüzér utcai Lidl és a Zsolnay úti Penny parkolójában is figyelnek, felírják a parkoló autók rendszámait, s nézik az időt. Majd szállíttatnak, ha kell.

Egy másik, hasonlóan pórul járt olvasónk elfogadta, hogy megbüntették, de szerinte az esetek és az esetleges félreértések miatt érdemes lenne kapukat felállítani. Szerinte a fizetős parkolási zónák közelében lévő boltoknál kártyás, sorompós módszer bevezetésén kellene gondolkozni – mint ahogy az a nagyobb bevásárlóközpontoknál is működik.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés