5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÁtadták a Megyei Prima-díjakat

Átadták a Megyei Prima-díjakat

Stenczer Béla színművész, a Mecsek Táncegyüttes és a PVSK tájfutó szakosztálya kapta 2015-ben a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Baranya megyei szervezete által odaítélt Prima-díjakat. A Kodály Központban tartott ünnepélyes eseményen Páva Zsolt polgármester adta át az elismeréseket a díjazottaknak.


Kiss Endre, a VOSZ megyei szervezetének elnöke az ünnepség előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Prima Primissima-díjat 2003-ban alapította Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával.

príma díjak, hl01

Az elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.

A Megyei Prima-díjat 2006-ban alapították, ezzel a lehetőséggel egy évvel később a VOSZ baranyai szervezete is élt. A helyi testületek évente három terület kimagasló művelőit díjazhatják. Idén a magyar színházművészet, a magyar népművészet és a magyar sport kiválóságait díjazták.

príma díjak, hl02

Idén a Magyar Színházművészet Prima-díját Stenczer Béla színművész, kulturális menedzser kapta, a népművészet területén az idén 60 éves Mecsek Táncegyüttes (a díjat Vass Oszkár művészeti vezető vette át), míg a sport kategóriájában a PVSK tájfutó szakosztálya (Viniczai Ferenc vezetésével) érdemelte ki a nettó egymillió forintos pénzjutalommal járó elismerést.

Páva Zsolt köszöntő beszédében arról szólt, hogy milyen nehéz helyzetben volt a zsűri, amikor döntést kellett hoznia, hiszen Baranya megyében számos olyan szakember dolgozik, akik érdemesek lennének erre a díjra. A most kitüntetettek kétségtelenül megérdemlik az elismerést.

A hagyományoknak megfelelőn a Prima-díjkiosztó mellett jutalmazták az arra érdemeseket a Baranya megye Év vállalkozója díjjal. A hat kitüntetett: Csernik István, a görcsönyi CFA-Hungária Kft. tulajdonosa; Dobi Ferenc, a mecseknádasdi Sharon Kft. tulajdonosa; Gelencsér István, a kétújfalui Geoépker Kft. tulajdonosa; Kölbl Zoltán, a kozármislenyi Pannon-Busz Rent Kft. tulajdonosa; Novreczky Csaba János, a szintén kozármislenyi Novreczky Kft. tulajdonosa, valamint Sebők Róbert, a komlói Echo-Sprint Kft. tulajdonosa.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő