Pécsen képezhetik ki a paksi atomdolgozókat

Újabb félmilliárdos kormányzati támogatásban részesül a Pécsi Tudományegyetem. Ezúttal a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapból rendelkezésre álló 9,3 milliárd plusz forrásból jut ekkora összeghez az intézmény, amelyet a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel már meglévő együttműködés még szorosabbra fűzésére használ fel.

A mostani pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztérium írta ki egy kormányhatározat alapján azzal a céllal, hogy az állami felsőoktatási intézmények konkrét célhoz kötött strukturális átalakítását segítse. Az intézmények 50 és 500 millió forint közötti összegre pályázhattak, de nem minden jelentkező jutott támogatáshoz – nem kapott egyetlen fityinget sem például a Miskolci Egyetem, vagy a Károly Róbert Főiskola sem.

Elbíráláskor feltétel volt, hogy a tervezett átalakítások minőségi változással, a kutatás-fejlesztési bevételek növekedésével és további racionalizálással járjanak együtt. A kiírás során elvártak komplex üzleti tervet is, amely a projekt fenntarthatóságát volt hivatott bemutatni.

PAKS_belso

Amint az Kottász Gergelytől, a PTE sajtósától megtudtuk, az egyetem a mostani összegből erősítené a paksi atomerőművel 2013-ban létrejött tudományos-szakmai együttműködést, azaz pécsi oktatók és kutatók részvételével szakértői programok indulhatnak az egyetem és a paksi nukleáris telephelyen végrehajtandó feladatokért felelős szervezetek között.

– Az együttműködésben a PTE több kara is érintett, így a természettudományi-, a közgazdaságtudományi-, az egészségtudományi- és műszaki fakultás is.

A kiemelt jelentőségű állami beruházás, a paksi erőmű bővítése lehetőséget ad a pécsi egyetem tudományos és szakmai műhelyei számára, a Szentágothai Kutatóközpont pedig alkalmas környezeti és társadalmi vizsgálatok elkészítésére és a folyamatos szakemberképzésre.

paksi atomerőmű

Tavaly év elején már érkezett néhány szakember az atomerőműből, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatos részletekről egyeztessenek pécsi kutatókkal. Kovács L. Gábor, a Szentágothai Kutatóközpont elnöke akkor arról beszélt, hogy a bővítés során az atomerőműben folyó munkák miatt nagy szükség lesz a hazai tudásbázisokra, így a pécsi egyetem szakembereire is.

A bővítés ugyanis számos tudományterületen mozdíthatja elő a kutatásokat, így egyebek mellett szeizmológiai, meteorológiai, energetikai, sőt társadalompolitikai projekteket is elősegíthet.

[box title=”Bán Tamás az új vezér”]Bán Tamás személyében új vezérigazgató irányítja a bővítésért felelős Paks II projektcéget. A cég idén 28, jövőre pedig több mint 113 milliárd forintot kap a költségvetésből. Emellett egy nemzetközi fejvadász cég révén új menedzsereket keresnek a Paksi Atomerőmű Zrt. felsővezetésébe, akiket május végéig választanak ki. Tőlük várják, hogy növeljék az erőmű elfogadottságát a nemzetközi üzleti életben s csökkentsék a működési költségeket.[/box]

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.