12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálAudikkal, Mercikkel is mehetnek a baranyai zsaruk!

Audikkal, Mercikkel is mehetnek a baranyai zsaruk!

Az év végéig összesen 71 új rendőrkocsit vehetnek át a baranyai rendőrök, az autókat szerdán adták át ünnepélyes keretek között Pécsett. Suzuki Vitarák, Skodák, Volkswagenek viszik ezután a zsarukat, de új Audik és Mercedesek is a rendelkezésükre állnak. Azonban nemcsak ez segíti majd a közrend védelmét, a keleti városrész plusz segítséget kap.

Összesen 71 új autót kap az év végéig a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a vadonatúj kocsikat szerdán Pécsett adta át a járőröknek Dakos József megyei főkapitány. Suzuki Vitarák, Skodák, Volkswagenek, Audik, Mercedesek volánja mögé ülhetnek be a baranyai zsaruk, a kocsik között vannak furgonok, terepjárók is. Az autók a legkorszerűbb felszereléssel vannak ellátva, számos vezetéstámogató rendszer segíti a rendőröket, a kocsik légkondicionáltak, téli és nyári abroncsszettet egyaránt biztosítottak hozzájuk.

Szerdán mutatták be az új rendőrkocsikat

Dakos József dandártábornok kiemelte, a kocsikra LED-technológiájú, szöveges feliratok megjelenítésére is alkalmas fényhidakat szereltek fel, azaz például a rendőri intézkedés rövid tartalmát vagy közlekedési információkat is képesek ezután kiírni a rendőrautók.

Mind az öt baranyai kapitányság kap a kocsikból

– A kormányzat ezen lépése jelentős segítség a bűnüldözés, bűnmegelőzés terén – hangsúlyozta az átadás kapcsán lapunknak Hoppál Péter államtitkár, aki elmondta, tíz napja tárgyalt Papp Károly országos rendőrfőkapitánnyal. Hoppál Péter kiemelte, elmondta az ORFK vezetőjének, hogy meglátása szerint a rendőrség megítélése, többek között a határvédelem terén végzett munkájuk miatt jelentősen javult a lakosság körében, ugyanakkor vannak még problémák, amelyekhez segítséget kért. Pécs keleti városrészében ugyan a rendőrségi statisztikák javulást mutatnak, de az ott élők biztonságérzete ezt még nem követte, további lépésekre van szükség. A megbeszélés eredményeképp múlt héttől már újabb két járőrpárt vezényeltek ki a keleti városrészbe, a Készenléti Rendőrség járőrei folyamatosan feltűnnek a közterületeken.

A közepén szöveget is képes kiírni a fényhíd

Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője azt is elmondta, a belügyminiszterhez pedig azért fordult, hogy újabb térfigyelő kamerákat helyezzenek el a keleti városrészben, bízik benne, hogy pozitív elbírálás érkezik a felvetésére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő