6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKossuth tér: a kivitelező cáfol

Kossuth tér: a kivitelező cáfol

A Bayer-Center Kereskedelmi Kft. szerint egyértelműen a szakszerűtlen hóeltakarítás miatt ment tönkre a Kossuth tér burkolata Pécsett – ezt a cég ügyvédjén keresztül üzente.

Mint az a Bayer-Center Kereskedelmi Kft. közleményében áll, maguk is sajnálattal értesültek arról, hogy a tér elemei elmozdultak, helyenként eltörtek, megrepedtek. A társaság helyszíni szemléje során láthatóak voltak a hóeltakarítást végző munkagép tolólapjának és kerekeinek nyomai, s a burkolat csak azokon a helyeken rongálódott meg, ahol a munkagép dolgozott. Úgy látják, a megrongált állapot egyértelműen a szakszerűtlen hóeltakarítás következménye, ezért őket felelősség nem terheli.

A cég szerint a tér el van zárva a forgalom elől, kizárólag gyalogos közlekedés céljából alakították ki, ennek megfelelően kell karbantartani és üzemeltetni is. Bayerék a felelősség tisztázása érdekében haladéktalanul előzetes bizonyítási eljárást kezdeményeztek és kérték igazságügyi szakértő kirendelését is.

– Az igazságügyi szakértői vélemény alapján alakítjuk ki majd végleges álláspontunkat az ügyben. Cégünket felelősség nem terheli – állítják.

A Biokom szerint a tér üzemeltetésével kapcsolatos használatbavételi engedélyében nem szerepel az, hogy kisgépek nem dolgozhatnak a területen, ráadásul ott is megsérült a kő, ahol nem járt gép. Másrészt a Biokom szerint a kövek alatti rétegben agyag is volt, ami vízzáróként funkcionál, a tér lejtése pedig nem elegendő a víz elvezetésére. A teret tavasszal fel kell bontani, új ágyazati rétegrendet kell kialakítani.

Azt, hogy ki állja majd a költségeket, még nem tudni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő