5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálBeindul a pécsi iparterület-fejlesztés

Beindul a pécsi iparterület-fejlesztés

A pécsi önkormányzat a kormánnyal kötött megállapodás alapján nekiállt kibővíteni az ipari parkját. A közeljövőben egy új 1500-2000 négyzetméteres üzemcsarnok is épül, valamint két új területet is előkészítenek a további fejlesztéseknek.

Két új iparterületet alakítanak ki a közeljövőben a pécsi ipari parkban, a nettó 95 millió forintos projekt előkészületei során bőven lesz munka.

Itt lesz a terület
Itt lesz a terület

A Francia utca közelében tervezett terület ugyanis a közútról nem megközelíthető, és a hasznosíthatóság érdekében úgy tűnik, hogy szükség lesz az utca meghosszabbítására is.

Jöhetnek majd a fejlesztések ezen a területen
Jöhetnek majd a fejlesztések ezen a területen

Ráadásul egészen a Mohácsi útig kell ezt megtenni, hiszen ott van buszmegálló, az pedig nagyban segítené a környéken dolgozók munkába járását. Mindezek mellett tereprendezésre, valamint közművesítésre is sort kell keríteni. Az önkormányzat ütemezése szerint a tervezési munkák várhatóan idén befejeződnek, a kivitelezéssel várhatóan 2017 decemberében végeznek majd.

A második újonnan kialakítandó iparterület közel 22 ezer négyzetméteres, amelyet még meg kell vásárolni.

A tervezett második iparterület
A tervezett második iparterület

Ezután még egy vízvezeték-kiváltást is meg kell oldani, majd jöhet a telekbehajtó és kanyarodósáv kiépítése, valamint egy páros buszöböl megépítése.

Itt is nagy munka lesz a jövőben
Itt is nagy munka lesz a jövőben

Az ezt a területet megközelítő utat már el is kezdték tervezni, a kivitelezés itt is 2017 év végre valósulhat meg. A projekt teljes költségvetése nettó 147,55 millió forint.

A tervek szerint készül majd egy üzemcsarnok is az üszögi körforgalom közelében. A tervezett könnyűszerkezetes, termelési célra felhúzott üzemcsarnok 2000 négyzetméter alapterületen fog elnyúlni, magában foglal majd szociális helyiségeket és irodákat, valamint belső utakat.

Itt lesz az üzemcsarnok
Itt lesz az üzemcsarnok

A csarnok „szekcionálható” lenne (1500+500 négyzetméter), tehát kisebb egységeket is ki lehet majd alakítani benne, így tehát akár két bérlő elhelyezése is lehetséges lenne a csarnokban. Az üzemcsarnok működésének azonban elengedhetetlen feltétele, hogy telekbehajtóval rendelkezzen, ezért azt az Üszögi útról az Axiál Kft. előtt lévő telekbehajtó végétől déli irányában szükséges lesz megépíteni. A projekt teljes költségvetése nettó 479,252 millió forint.

Nemsokára jöhetnek a cégek
Nemsokára jöhetnek a cégek

Girán János alpolgármester lapunknak elmondta, hogy az elmúlt években több olyan befektető is megkereste a várost, akik konkrétan ilyen nagyságú területeket, ingatlanokat kerestek, azonban a város akkor nem tudott nekik megfelelő ajánlatot tenni, mert vagy a megfelelő közművek hiányoztak, vagy az út.

Az alpolgármester szerint a csarnok nem speciális, hanem általános igényekre épül. Az előkészítésre váró területeken a jövőbeni csarnoképítés egyetlen feltétele az, hogy sikerüljön bérlőt találni. Hangsúlyozta, hogy jelentkezők, potenciális érdeklődők az ipari parkban található helyekre folyamatosan vannak, máskülönben az önkormányzat nem is kezdené el saját csarnokainak építését.

Felfuttatják az ipari parkot
Felfuttatják az ipari parkot

Konkrét bérlőkről egyelőre korai lenne azonban beszélni – folytatta –, hiszen a tervezett, európai uniós pályázati pénzből megvalósuló fejlesztések és megépülő csarnokok leendő bérlőit egy hosszadalmas pályáztatási folyamat során fogják kiválasztani. Girán kiemelte, hogy még rengeteg egyeztetésre van szükség annak érdekében, hogy ezek a csarnokok, vagy azok egy-egy része (hiszen igényre szabható méretű csarnokról lenne szó) ténylegesen bérleménybe kerüljenek.

Az alpolgármester végezetül elmondta, hogy a Pécsi Ipari Park fejlesztése mellett a Modern Városok Program keretében kormányzati forrásokat fognak felhasználni a déli ipari park (I-Park) fejlesztésére is. A két folyamat egymással párhuzamosan zajlik majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő