Beindult a „fűtési szezon” Pécsen

A fűtést, illetve a nyílászárók cseréjére is fordíthatják majd az összeget.

Lassan két hete fagyoskodnak az emberek Pécs távfűtéses lakásaiban, ugyanis az éjszakai hideg idő és a nappali húsz fok körüli hőmérséklet miatt a fűtetlen lakásokban húsz fok körüli vagy az alatti hőmérséklet alakult ki. A Pétáv iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és tömbházakban is elindította a fűtést.

– Hősugárzóval fűtünk, de ezekben a napokban többet is sütünk, mert a gázkályha is ad némi meleget. Meg persze melegítőben vagyunk otthon, vastag pamutzoknit húzunk és mielőbb dunyha alá megyünk esténként. Ha így marad az időjárás, biztosan bekapcsoltatjuk a radiátorokat a Pétávval – mondja Péter, aki párjával él az egyik Zsuzsanna utcai négyemeletesben.

Rajta kívül még több tízezren fagyoskodnak a távfűtéses lakásokban, miközben a kertes házban élők vagy az egyedi gázkazánnal rendelkező társasháziak mérsékelt fűtéssel emelnek pár fokot a benti hőmérsékleten, s élnek vacogás nélkül. Pedig a Pétáv bármikor képes a fűtés újraindítására, s akár pár óra alatt meleget varázsol a panelekbe is.

Napi 100-300 forintba kerül a meleg…

– Ha a lakók több mint fele úgy dönt, indítsák újra a fűtést, a közös képviselő igényelheti azt az ügyfélszolgálatunkon a fűtési időszakon kívül, tehát jelenleg is. A bejelentéstől számítva pár órán belül elindul a szolgáltatás, s egészen addig az időpontig tart, amíg nem kérik a fűtés leállítását. A lakók előre is meghatározhatják, hogy pontosan meddig szeretnék újra igényelni a fűtést – magyarázza Rozsos Rózsa, a Pétáv Kft. pr-menedzsere.

A fűtésnek persze díja van, de közel sem súlyos ezresekben mérhető. Rozsos Rózsa elmondta: egy átlagos kertvárosi panel esetében ez a szigeteléstől, a radiátorok minőségétől függően 100-300 forintba kerül a fűtés naponta ilyen hőmérsékleti viszonyok között.

– A havi elszámolású fogyasztók esetében a következő esedékes számlában fog szerepelni a díj, míg a fűtési időszak végi elszámolás esetén, fűtési időszak végi elszámoláskor. Viszont ha költségosztó alapján számolnak el és már leolvasták a költségmegosztókat, akkor előfordulhat, hogy csak a következő fűtési időszak elszámolásakor, azaz egy év múlva – válaszolt Rozsos azt firtató kérdésünkre, mikor kell fizetni a nyári fűtésért.

Több intézmény és társasház már kérte is a szolgáltatást.

Eddig alap- és középfokú intézmények, önkormányzati fenntartású bölcsődék, óvodák kérték a fűtés bekapcsolását, de hétfő délelőttig három tömbház is megrendelte a meleget – mondta Rozsos Rózsa. Kedden várhatóan további házak jelentkeznek be a cégnél.

[frame]

Még két nap vacogás

A met.hu szerint a keddi a hetünk leghidegebb napja, mindössze 15-20 fokos maximum várható, s szerdán is csak pár fokkal lesz melegebb. Ilyen körülmények között az éjszakai 8-10 fok mellett 17-19 fokra is lehűlhetnek a lakások. A prognózisok szerint csütörtökön indulhat meg egy markánsabb felmelegedés. Szombaton és vasárnap délután már 26-27 fok is lehet.

[/frame]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. papikáim, gyertek a mecsekoldalra,van szauna, merci a garázsban, kútról töltött medence, luxus ingyen áram, erdőben a tüzifa, 300 négyzetméter gazdagság a gádzsókból.

  2. Igen benne van a melegvíz, az a havi két-háromezer forint, de mi nem visszakapunk, hanem ötvenezret ráfizetünk a szezon végén. Ne picsogj nekem ezzel a favágós baromsággal, mégiscsak egy kertes házban élsz, amíg kertvárosban lukakban nyomorgunk luxus fűtésdíj mellettFizetésem negyede a fűtésre megy el, plusz hétezer havonta a közös költség, amíg te bedobsz pár hasábot a kis kandallódba… Mennyi idő alatt végzel egyébként a hasogatással, egy szombatod rámegy évente pár fröccs vagy sör mellett a haverokkal? Ejha…

  3. Kedves Panelproli! Várlak nagy szeretettel a június havi fa hasogatáshoz segítő kézként, a Te pénzedbe a melegvíz is benne van ennyiért. Sajnos nekem azt külön ki kell fizetni.
    És a plusz munka hol marad??? Fa hasogatás, behordás kamrába, onnan a lakásba és a többi…. Ti meg a költségosztót tekergetitek és várjátok a PÉTÁV-tól a 40-60 ezres visszatérítést!!! Nekünk ki térít vissza júniusban???

  4. le vagytok mindketten ejtve, én a mecsekoldali villám ablakait is eltüzelem ha úgy tartja úri kedvem, másnap veszek bele aranyból. ezért vagytok ti parasztok és prolik, én meg az isteni eszetlen nagy király

  5. Egy évben 200 ezer forintot költünk egy lyuk befűtésére egy panelban, miközben ti a kertesházban ennyiből 150 négyzetmétert hoztok fel 22 fokra. Nekem te ne prédikálj. 50 százalékos távhőcsökkenéssel lennénk partiban….

  6. Tényleg milyen jó nekünk kertes házban lakónak, nem kell 20°C-os lakásban fagyoskodnunk, mert vághatjuk a fát halmokba, (ettől persze jól kimelegszünk) hogy tudjunk, mivel fűteni, mert hát bizony nem mindenhol csövön jön a meleg, örülünk ha télen is sikerült 20°C-ban fagyoskodnunk, míg a panel lakó az ablakon eregeti a meleget…

    A fafűtéses kertes házban lakóknál hol van a 10% rezsicsökkentés!!?

  7. Pedig lehet, hogy így többet elköltünk gyógyszerekre vagy a hősugárzó működtetésére. Nálunk úgy döntöttek a többiek, hogy inkább ne kérjük egy hete. Most mindenki prüszköl…

  8. Mi ugyan nem indíttatjuk be, így és minden nyár végén 40-50 ezer forintot kell fizetnünk pluszban. Nagy I. út…

Comments are closed.