Bejárhatjuk a föld alatt a Püspökséget

püspökség2

Másfél milliárd forintból hajtotta végre a Pécsi Egyházmegye azt a fejlesztést, amelynek keretében hét püspökségi ingatlan újult meg a pécsi belvárosban. Az építkezést pénteken fejezték be.

Az uniós forrásból a székesegyház délkeleti tornyát, a magtárat, a dzsámit, a Püspöki Palotát – a hozzá tartozó püspöki kerttel és földalatti, „titkos átjáróval” –, a Csontváry Múzeum épületét, valamint a Káptalan utcai kanonoki palotát és zarándokházat is felújították.

püspökség14

A teljesen átalakított Magtárban pénteken tartott ünnepélyes átadón Udvardy György püspök előbb megáldotta az 1700-as évek végén felhúzott takarmánytárolót, majd elmondta, most birtokba vehetik az épületeket, hogy a megálmodott terveket tovább tudják szőni.

Az épületek kivitelezése már lezárult, a használatba vételi engedélyekre, a belső berendezésekre, valamint a kiállítások anyagaira kell még várni. A látogatók azonban várhatóan már jövő tavasszal megtekinthetik a felújított tereket, épületeket, használhatják a püspökségi belső „útvonalait”.

püspökség15

Rákossy Balázs, az uniós források felhasználásáért felelős államtitkár elmondta, a fejlesztés Pécs idegenforgalmának további fellendüléséhez, a város gazdaságának fejlődéséhez járul hozzá. Elmondta, hogy a következő uniós ciklusban, a jövő év elején példa nélküli gazdaságfejlesztési program indul a tervek szerint.

A székesegyház déli tetőszerkezetének rendbetételére azért volt szükség, mert a csapadékosabb időszakokban a dóm beázott és a freskók megrongálódtak. A felújítások révén egy teljesen új kilátó is épült a toronyban.

püspökség13

A püspöki magtárban konferenciaterem is helyet kapott, de itt alakították ki azt a látogatóközpontot, ahonnan egy „titkos átjárón” lehet eljutni a Püspöki Palotába, amelynek egyik részében a püspökök életét bemutató kiállítás is lesz. Szintén látogatható majd a mediterrán növényekkel beültetett és szökőkutakkal díszített palotakert is. A földalatti titkos átjáróban pedig a vértanúkra és a kommunista éra egyházi üldözéseire emlékező tárlat nyílik.

püspökség1

A kanonoki palotában – a Martyn-házban – kap helyet a jövőben a püspöki kincstár, itt értékes műtárgyakat, festményeket, szobrokat mutatnak be. Szintén a program keretében szépült meg a zarándokház is a Káptalan utcában, valamint a Belvárosi Templom (közismertebb nevén a dzsámi) is. Ez utóbbi új bejáratot kapott, és itt az eddig rejtett területek is feltárulnak. Megvalósult a szintén egyházi tulajdonban lévő Csontváry Múzeum rekonstrukciója is.

püspökség6

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés