Beteggé tesznek minket a galambok

Még mindig vannak olyan közterületek Pécsen, ahol továbbra is etetik a galambokat a lakosok. Úgy tűnik, nem hangsúlyozzák eléggé a szakemberek, hogy ez nem csupán az állatokra veszélyes, hanem az emberekre is komoly egészségügyi kockázatot jelent.

Egyik olvasónk az Iparos vendéglő mögötti parkoló területén lett figyelmes arra a minap, hogy több kilónyi kenyérdarabot csipkednek fel a környékről korábban már elzavart galambok. Úgy tűnik, hogy vannak, akik magasról tojnak rá, hogy mennyi veszélyforrást rejt magában ezeknek az állatoknak az etetése.

galambok1

– A galambok jelenléte természetes, de a populáció túlszaporodása közegészségügyi kockázatot jelent – mondta Róka Róbert, az önkormányzat környezetvédelmi referense. –  Ezek a jószágok számos légúti betegség kórokozóját hordozzák magukban, amelyeket ürülékükkel terjesztenek. A száraz galambürülékből keletkező porral együtt könnyen bekerül a légutakba, de emellett allergiát is kiválthat a galambürülék.

galamb (1)
A Széchenyi tér környékén is sok szárnyas él

A szakember szerint további problémát az épített környezetben okozzák. A parlagi galamb, amely nem védett, előszeretettel fészkel épületek kiálló párkányaira, erkélyekre. Az ott felhalmozódó ürülékük foszfortartalma az épületek anyagát is károsítja.

A pécsi galambpopuláció pontos nagyságáról nincsenek ugyan adatok, de becslések szerint tízezres nagyságrendű lehet. Általában a forgalmasabb terek közelében fordulnak elő nagyobb számban, ahol vagy eteti őket a lakosság, vagy az elhullajtott szemét szolgálhat számukra nagy mennyiségű táplálékként.  A városban több ilyen gócpont is van.

A másik lételemük a víz, ezért a szökőkutak környékén is megfigyelhető jelenlétük.

Az állomány csökkentését több módon is el lehetne érni. A legegyszerűbb a táplálékforrások megszüntetése lenne, azaz ha az emberek nem etetnék őket. Ez lassan eredményezne sikert, de hosszabb távon részben kezelni lehetne a problémát.

– A többi beavatkozással kapcsolatban számos alternatívát számba vettünk már a vadászsólymoktól, az élőcsapdás befogáson át a vetőhálós befogásig. Jelenleg vizsgáljuk, hogy egy olyan módszert találjunk, amellyel költséghatékonyan lehet elérni jelentős egyedszám-csökkenést – mondta a referens.

A galambpiszok barátai, a fertőzések

Azontúl, hogy allergiás reakciót vált ki egysejtű élősködőknek is remek táptalaj a galambürülék. A papagálykórt okozó baktérium szintén vígan megél benne, ez emberek esetében súlyos tüdőgyulladást is okozhat. Aztán ott van a hasmenést, kiszáradást okozó szalmonella, vagy az E.Coli, illetve a tuberkolózis.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.