Bőrdzsekik és motorok

A már hagyománnyá vált – motorosok körében egyre népszerűbb – felvonulás elsődleges célja a figyelemfelkeltés, figyelemfelhívás volt. Idén pedig a város is segítette a motorosokat a szervezésben és engedélyt adott, hogy a Széchenyi térre is behajtsanak. Ezzel az engedéllyel el tudták azt érni, hogy még nagyobb figyelmet kapjanak.

– Fontos, hogy felhívjuk az autósok, kamionosok figyelmét arra, hogy itt a tavasz, kezdődik a motoros szezon, ami azt jelenti, hogy mi motorosok visszatérünk a közutakra. Arra való tekintettel, hogy a tél hosszú volt, az autósokat, kamionosokat rendszerint váratlanul érinti a motorosok megérkezése a közutakra, így a tavasz egy balesetveszélyes időszak mind az autósokra és mind a motorosokra nézve. Célunk felhívni a figyelmet a fokozott figyelemmel történő, óvatosabb közlekedésre. A demonstráció kizárólag a balesetek megelőzése miatt szerveződik – mondja Tóth András, a főszervező.

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

Egy óra előtt nem sokkal hangos szirénázások és mély berregések közepette megérkeztek az első motorosok. A megjelenő vasparipák gazdái rendkívül változatosak voltak, a tinédzser robogósoktól elkezdve a bőrkabátos “öreg motorosokig” szinte minden fajta emberrel lehetett találkozni. A több kilométer hosszú motorkígyó lassan körbeölelte az egész Széchenyi teret, a motorosok leparkoltak és apránként elhalkultak az utolsó gépek is. A szemlélődők és a motorosok körbejárhattak, megcsodálhatták egymás fantasztikus kétkerekűit, és tanácsot, tapasztalatot cserélhettek.

– Tavalyi évben 450 motor, közel 800 fő volt a rendezvényen. Ez azért is különleges, mert országszerte rendeznek e fajta gurulásokat, de ekkora létszámot nem sokan tudhatnak maguk mögött. Hozzánk az országhatáron túlról is érkeznek motorosok. Idén láthatóan többen vagyunk – teszi hozzá Tóth András.

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

Közel 800 fő jelezte vissza megjelenését a közösségi oldalakon, a létszám azonban láthatóan sokkal több volt. Ez a több száz fő pedig természetesen szinte mind más márkájú és típusú vasparipán érkezett. Quadok, veterán motorok, robogók, sportmotorok, túramotorok, chopperek, crossmotorok, supermotok és nagy testű robogók százai reprezentálták a pécsi motorosokat. A színes és a végletekig feldíszített gépekből sem volt hiány, igazi unikumokkal is lehetett találkozni. Nem beszélve a stílusos bőröltözékekről és motoros ruhákról, amikben a motorgazdák díszelegtek. Az összkép rendkívül színes és érdekes volt.

SONY DSC

SONY DSC

A résztvevők a főtéren szórólapokat osztogattak, Vigyázz a motorosokra! felirattal, majd körülbelül fél óra eltelte után visszatértek az Expo Centerbe, ahol színes programokkal vártak mindenkit, motorost és nem motorost egyaránt.

– A felvonulást és az összejövetelt azért szervezem meg évente, most már harmadik alkalommal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, visszatérünk a közutakra és hogy figyeljenek ránk az úton közlekedők. Ezzel a felvonulással, demonstrálással szeretnénk csökkenteni a baleseteket. Télen nem motoroztunk, így elszoktak a járművezetők tőlünk – így a főszervező.

Hirdetés

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az a baj, hogy a kis töketlenkedőket elnevezik motorosnak, és az igazi motorosokkal általánosítják őket. Ismerek egy urat akiről köztudott, hogy a motorosoknál jobban senkit nem utál, még is amikor a múltkor a pirosnál mellé álltam, és a kocsi tetejéről a kezébe adtam a pénztárcáját, hirtelen elfelejtett anyázni. Még meg is köszönte ijedtében. 🙂 Első körben én azt ajánlanám mindenkinek, hogy pozitívan ítélje meg a motorost, és ha a kiszemelt illető nem ad rá okot, ne is változtasson a szemléleten.

  2. Köszönöm ez valóban építő hozzászólás, de nem talált. Sajnos addig nem tudok azonosulni, ameddig életmegkeserítő társaitok tombolnak az utcáinkon.Képzeld egyszer itt a városban én is felsegítettem egy idétlent, pedig csak egy autós vagyok a sok közül.És babakocsit is szoktam a buszról lesegíteni stb.ez alaptulajdonság mindenkinél.Nem a józan belátással közlekedő motorosról van szó. Egyszer úgy szombat délután a jó időben, próbálj meg pihenni a remeteréten vagy Orfűn. Szerinted ez normális?
    Tudod először nagyon szimpatikus volt a motorostársadalom, aztán idegesített már, de most már dühöt is érzek.Hidd el nem egyedi eset.

  3. Pufó és Nicky!
    Köszönjük az irigységeteket, de sajnos ez nem kölcsönös! 😀
    Biztos, magányos otthon a fejükből a monitorra bámuló, megkeseredett emberek vagytok!
    Nekünk van hova tartoznunk, mi motorosok, össze tartunk és kiállunk egymásért, akkor is, ha még sosem láttuk egymást, aki motoron ül az mind a testvérünk!!! Csak egy példa kedvéért, én a tavalyi találkozón, bevallom a saját hülyeségem miatt el dobtam a vasat és tessék lehet ócsmárolni, hogy balfasz stb, megengedem… 😀 Na szóval az a lényeg, hogy azonnal pillanatok alatt az arra felé kószáló motorosok rögtön megálltak segítettek kivenni a motort az árokból, elmentek barátnőmért szerszámot adtak stb, pedig életemben akkor láttak ők is engem és én is őket először. Még órákkal később is megálltak mellettem, pedig látták hogy jól vagyok a motoron se látszott szinte semmi és mégis megálltak megkérdezni, hogy tudnak e segíteni. Nagy divat manapság a motorozás és sajnos pénzért bárki vehet magának motort, de ettől még nem lesz valaki igazi motoros, motorosnak születni kell, szóval vannak köztünk rongyrázós hencegők is, de az minden társadalomban, így a motorosok között is van amit nem tudunk elkerülni! Majd akkor gondoljatok a szitkozódásotokra, mikor a családtagotok életét vagy ne adj isten a ti saját életeteket egy motoros rendőr vagy mentő tiszt menti meg, mert autóval kétszer annyi időbe tellene oda érni a helyszínre…

  4. nicky..A bazári majmok azok akik éjjel 1-kor a Tesco parkolóban bömböltetik a zenét a széthullani késülő rozsdakupacon ülve.
    Nem itt kell ugatni hanem le kellett volna jönni az EXPO-hoz és ott osztani az észt.
    Ennyire már nem vagy tökös gyerek igaz?

  5. Lassan összeáll a csapat! Az a kerekesszék amelyben ültök s titkon a bőrrutyu, meleg bárt nem akartok, vagy az van Orfún? Csalódtam megint, mégsem a mókusok. Csak így tovább hadd röhögjek, Melegfelvonulás! Továbbra is tisztelet a kivételnek!

  6. Pufó és nicky.

    Gondolom nektek jobban bejön a melegfelvonulás, ami miatt egész napra lezárják a fél fővárost, vagy a május 1-i felvonulás.
    Ez a motoros gurulás, max 15 perc/kereszteződés.

  7. Pufó, nicky. Ti milyen jól megértenétek egymást 🙂 Biztos nálatok is legalább annyi az önzetlenség, az összetartás, és a segítőkészség, mint a motorosokban. Miért nem mentetek le az Expo centerhez arcoskodni közéjük ? Nem volt titok a rendezvény. Buta internetforradalmárok vagytok !!! 😀 Szerintem örülni kéne, hogy létezik még ennyire összetartó “csapat” a mai világban, mint ezek a motorosok.

  8. Nicky!

    Gondolom kerekesszékből nézel ki az ablakon az Ürögi úton.
    Maradj is benne. Nincs miért mutogatnod magad. Pláne soraid leírása után.
    Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna. A csóróság nem felmentés az irigységre!
    Főleg a lelki szegénység.

  9. Nagyanyám azt mondta volna: bazári majmok! Találó magállapítás. Bizonyára a Térre is füldugóval motoroztak, nem tévedés mert már láttam.Hatalmasat csalódtam, imigyen a nagy csinnadratta a kívülállóknak szól és el is árulja azt az önző magamutogatást, amit Ürögtől Orfűig a pécsiek kénytelenek elviselni. Arra nincs is szó, hogy a folytonos belső késztetés, mely őket a remete rét megtekintésére ingerli az valami milyen döbbenetes. Bizonyára ez nem lehet más csak a mókusnézés és a természet csillapíthatatlan szeretete. Annyira érdekes dolgok történhetnek ottan, hogy azt napjába többször is meg kell tekinteni.Pedig tudom, hogy szerencsétlen zsíros hajú pattanásos természetbarátok csak az árufeltöltés stressze miatt enged ki.Nyilván ennyire terjedelmes a pénztárca, hogy megmutassák micsoda fantasztikus szabadságos életérzés az amibe benne vannak éppen, önfeledten a Pécsi tó körül.Szánalmas magamutogató horda. TISZTELET A KIVÉTELNEK!.

  10. Kedves Motorosok!

    Köszönjük a hatalmas szmogot a belvárosban, és hogy fél órán keresztül nem tudtam átmenni a zebrán a Tüzér utcán miattatok és majd megsüketültem az ovis berregtetésetektől…

Comments are closed.