Boros Misi imádja, amit csinál

Továbbra is egyre-másra adja koncertjeit a világ legjobb hangversenytermeiben Pécs leghíresebb és legnépszerűbb csodazenésze, Boros Misi. A 12 éves zongoravirtuózt hol máshol, mint a repülőtéren értük utol, ahonnan Párizsba utazott következő előadására.

Március idusának tartandó ünnepünk előestéjén Stockholmban lépett Boros Misi, ahol a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) és a Stockholmi Magyar Nagykövetség által közösen szervezett programon vett részt családjával és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral, de ellátogattak Göteborgba is.

A nagy sikerű előadás után beszéltünk az ifjú zenésszel, aki ezúttal már Párizsba készült egy újabb előadásra, miután a fővárosi Fazekas Gimnáziumban remekelt diákok előtt. Tavaly közel nyolcvan koncertet adott ország- és világszerte, s idén is számos országban láthatja a nagyérdemű kimagasló tehetségét. Ezért megkérdeztük tőle, hogy mennyire bírja a “gyűrődést”, fárasztja-e a sok utazás és fellépés.

Boros_Misi_1
Stockholm, Párizs, Milánó – nincs megállás

– Egyáltalán nem megterhelő a sok fellépés, bár természetesen elfáradok egy-egy koncerttől. De azzal együtt fel is töltődöm, hiszen nagyon élvezem, hogy azt csinálhatom, amit nagyon szeretek. Imádok utazni, imádok koncertezni, ezért egyáltalán nem nehéz számomra mindez – mondta a kis zseni.

Misi hozzátette, hogy a sűrű programja miatt ettől a félévtől kezdve magántanuló lett a Jókai Mór Általános Iskolában, ahol tanárai és a tantestület mindenben támogatja őt.

– Ez egyszerűbb számomra, hiszen a rengeteg koncert mellett nem tudnék folyamatosan iskolába járni, de így könnyebben tudom teljesíteni kötelességeimet – fogalmazott.

Misi egyébként Párizs után Milánóban is fellép a közeljövőben, csakúgy, mint hazánk számos városában. Hamarosan Szegeden és Miskolcon is gyönyörködhetnek játékában a nézők, akik közül a pécsieknek legközelebb majd ősszel adatik meg ugyanez az élmény.

Hirdetés