Csőtörés a Tettyén

Több ezer liter víz folyt el a Tettyén. Pincét árasztott el a víz vélhetően azért, mert egy tilosban járó teherautó víznyomócsövet tört a Zöldfa utcában. A csőtörés környékén csak este állhat helyre a vízszolgáltatás.

A Mandula, Antal, Derkovits, Kálmán és Szőlő utcákban, valamint a Kálvária utca István utca – Tettye utca közötti szakaszán és az István utca Kálvária utca – Nyúl utca részén nem volt víz egy ideig, mert délután eltört egy 80 milliméteres csatlakozóvezeték.

cso4

A víz csaknem egy óráig ömlött, ami nemcsak a környéket, de egy ház pincéjét is elárasztotta.

cso3

– Rengeteg a víz, remélem nem rokkan bele az ingatlan – mutatta az egyik háztulajdonos a lapunknak az elárasztott pincéjét, ahonnan a Tettye Forrásház szakemberei szivattyúzták ki a vizet. A lakók szerint túlsúlyos teherautóknak köszönhető a csőtörés, amelyek egy Mihály utcai építkezésről hordják az építési törmeléket, ugyanakkor a csőtörés pontos okát még nem tudják a szakemberek.

cso6

– Napok óta 10 percenként megy el egy hatalmas autó, az egyik a ház előtti járdára ment fel, és benyomott egy elzáró csapot, ami eltörte a csövet – mondta az egyik lakó. A környékre 12 tonnás súlykorlátozás vonatkozik, de az egyik sofőr elmondása szerint autója 10 tonnás, a törmelékkel megrakva pedig 18-19 tonnát nyom, így nem is közlekedhetne a környéken.

 

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Kicsit sántít és kicsit szenzáció éhes is a cikk. Néhány kamion ment el és csak aznap, hiszen aznap kezdődött a helyszínen a munkavégzés. Jó lenne a helyi népmesék helyett a valóságot megismerni és leírni.

Comments are closed.