Bűzös trutyi ömlött a börtönből a belváros alá

Kemény napokat éltek meg a belvárosban, azon belül is börtön környékén és az attól délre élők, illetve ezen az útvonalon korzózók a hétvégén. Hányingerkeltő bűz áradt ugyanis a városi csapadékvízelvezető rendszerből, s van, aki még ma is érzi az orrfacsaró szagokat. Kiderítettük, “honnan fúj a szél”.

Egyik olvasónk már pénteken felfigyelt a Király utcában sétálva az oszló állattetemekre emlékeztetető szagra, de szombaton és vasárnap mások is jelezték lapunknak, hogy valami nem stimmel.

– Nem tudtam mi ez, hiszen jóval erősebb volt a buké, mint egy egyszerű csatornaszag. mentem az orrom után és a sétálóutcáról egészen a börtönig gyalogoltam. ott még erősebb, már-már torokkaparó volt a hatása. Meg is kérdeztem, ott mondták, hogy tudják, náluk van a hiba, el fogják hárítani – mondta lapunknak olvasónk, aki a városközpontban él, így testközelből ismeri az új jelenséget.

büdi a belvárosban, vízelvezető

Lapunk a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát kereste az ügyben, rövid úton belül ki is derült, mi a bűz oka.

Balogh Zsolt, a BVOP sajtószóvivője azt mondta, pár napja eldugult a börtön konyháján a mosogatólevet elvezető rendszerük, annak is a zsírleválasztója. Ők is csak később lettek erre figyelmesek. Akkor, amikor a zsíros, ételmaradékokat, zsírt, kisebb-nagyobb húsdarabkákat tartalmazó, trutyis mosogatólé már a városi csapadékvíz-elvezető rendszerben talált magának utat.

– A hibát már aznap elhárítottuk, amikor tapasztaltuk. A pécsiek azért érezhették a szagokat az elmúlt egy-két napban is, mert a maradékok kimosódása eltarthat, eltarthatott egy ideig – mondta a szóvivő.

Most jönne tehát igazán jól egy kiadós zápor a belvárosban. Már csak azért is, mert kánikula idején amúgy is sok helyütt bűzösek lehetnek a városi csatornarendszerek – nemcsak Pécsen, bárhol máshol a világon. Utóbbi jelenségről is nemrég írtunk.

Hirdetés