5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálCélegyenesben a pécsi buszbeszerzés

Célegyenesben a pécsi buszbeszerzés

Előrehaladott stádiumban van a Tüke Busz tavasszal elindított buszcsere programja, amelynek során a jelenlegi bérelt járművek mellett, majd helyett új járművek beszerzését határozták el. Csizi Péter alpolgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy a hitelszerződés elkészült, a közbeszerzésnek pedig van nyertese, így már csak formaságok vannak hátra a buszok érkezéséhez.

– A Magyar Fejlesztési Bankkal, amely a pécsi buszcsere-program első ütemét 1,2 milliárd forinttal finanszírozza, már lezárultak a tárgyalások. Ez azt jelenti, hogy elkészült a Tüke, a város és a bank által elfogadható szerződéstervezet, amelyre a pénzintézet igazgatóságának kell rábólintania a napokban – vont mérleget a mai helyzetről az alpolgármester, amikor arról kérdeztük, milyen stádiumban van a beharangozott buszvásárlás.

Korábban a Tüke Busz vezetői és maga Csizi is abban reménykedtek, hogy a hosszas előkészítés után a nyár végére, szeptember elejére megérkezhetnek az új buszok. Nagyjából 20-25 darabot vásárolt volna a cég.

A menetrendet – úgy néz ki – tartani is tudják.

– Miután a pénzintézet igazgatósága is rábólintott a hitel folyósítására, már csak a kormánynak kell azt határozatban szentesítenie. Minden olyan nagy értékű hitelnél ez a szabály, ahol az önkormányzat kezességet vállal gazdasági társaságai kölcsöneinél. Ezt a városvezetés már előkészítette, így augusztus végén a döntés is megszülethet – mondta Csizi.

Csizi azt mondja, csuklós buszokra is szükség van

A Tüke a hiteltárgyalások közben két közbeszerzést írt ki. Az egyik szerint 700 millió forintból vásárolnának szóló-, a másik szerint 500 millióból csuklós járműveket. Előbbi esetében a szerződést is hamarosan megkötik, utóbbinak heteken belül lesz eredménye.

– Reményeink szerint szeptember első felében érkeznek meg az első járművek, ugyanis az első közbeszerzésen egyetlenként induló cégnél ezek már rendelkezésre állnak – így Csizi.

Az alpolgármester egyelőre nem tudta megmondani, hogy a két beszerzéssel összesen hány vadonatúj járművet kaphat a Tüke.

– Az 1,2 milliárd forint a mai piaci viszonyok között 14-15 szóló- és 4-5 csuklós buszra elegendő. Ha csak szólójárműveket akart volna a cég, 20-25 darab beszerzésére lett volna esély, de látni kell, hogy a szolgáltatási színvonal emeléséhez csuklós járművekre is nagy szükség van – mondta Csizi.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő