Munkát kaptak

Roma dajkák és szociális gondozók állhatnak munkába Pécsett. Az Országos Roma Önkormányzat projektjének keretén belül összesen nyolcvan cigány származású asszony szerezhetett szakképzést. A felzárkózási program pedig arra is lehetőséget biztosít, hogy a tanfolyam után elhelyezkedjenek  a képzésben részt vett nők. 

A program 2012 júliusában startolt el, azóta öt képzést indítottak Pécsen és Komlón. A roma asszonyok szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi OKJ-s szakképzéseken vehettek részt.

– Hosszas megfontolás után esett a választásunk a szociális szférára. Mégpedig azért, mert ezeken a területeken viszonylag sok roma részesül ellátásban. Ha ezeken a helyeken többen vannak, akkor talán könnyebb a kommunikáció, és az ügyfelek is szívesebben fogadják a segítséget – mondja Ipacs László projektmenedzser.

A szakember szerint azért is jó a képzés, mert a köznevelési törvényjavaslat szeptemberi hatályba lépése után három éves kortól kötelezővé váló óvodai ellátás várhatóan megemeli majd a cigány származású gyerekek számát az intézményekben. Ebben az esetben pedig a roma dajkák kifejezetten jó szolgálatot tehetnek az óvodákban. Velük  talán a gyerekek és szüleik is könnyebben megtalálják majd a közös hangot.

Az országos projektben Pécsett és Baranyában nyolcvanan kaphattak szakképesítést. Közülük húszan hamarosan munkába is állhatnak a következő néhány hónapban – eddig ugyanis a pályázaton belül húsz vállalkozás jelezte, szüksége van munkaerőre. A projekt ugyanis nemcsak az OKJ-s tanfolyamokat tartalmazta, hanem a munkáltatók számára is tartogat kedvezményeket.

– A foglalkoztatók pályázatot nyújthatnak be, melynek keretein belül 12 hónapos támogatott foglalkoztatást biztosíthatnak a tanfolyamokon részt vett roma asszonyoknak. A munkáltatóknak annyi a kötelezettsége, hogy az egy év után további három hónapig önerőből kell munkahelyet biztosítaniuk a felvett kollégáknak – így Ipacs László.

A  projektmenedzser szerint a szociális területen a munkaadók sokkal elfogadóbbak, így  ezeknél a cégeknél, intézményeknél nem igazán fordul elő olyan, hogy valakit a származása miatt ne vennének fel.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés