Akik bővítenek Pécsen

Két amerikai és egy német tulajdonú cég is dolgozókat keres Pécsen a következő hónapokban. Megkérdeztük a társaságokat, mikor milyen mérvű bővítést terveznek. Az ITSH-val és a Unisys-szel szemben a korábban több mint 400 munkahelyet bejelentő Harman hangtechnikagyártó cég egyelőre nem közölt részleteket.

A következő időszak legnagyobb munkaerőfelvétele Pécsen az előzetes hírek szerint pedig éppen az erősítők, keverőpultok gyártásával foglalkozó Harmannál valósulhat meg. Az állam és a város is összesen mintegy 900 millió forinttal támogatja a Szilva utcai beruházást, a cég pedig korábban azt közölte lapunkkal, hogy két év alatt vennének fel 420 embert.

Preiszlerné Schweighardt Erzsébet, a Harman Professional Kft. ügyvezetője ugyanakkor türelmet kért lapunktól, közölte: még nem kezdődött meg sem a gyártás, sem a munkavállalók felvétele. Bár most nem reagált a kérdéseinkre, sajtóhírek szerint a Flextronics Baranyából történő kivonulása miatt felszabaduló több mint 200 ember közül kerülhet ki munkavállalóik egy része.

Még nem tudni, mikor, hány fővel indulhat el a keverőpultok építése Pécsen a Harmannál
Még nem tudni, mikor, hány fővel indulhat el a keverőpultok építése Pécsen a Harmannál

A Pécsen hét éve jelen lévő, német, francia, angol és magyar nyelven informatikai call centert üzemeltető, szintén amerikai Unisysnél ma nyolcvan embert alkalmaznak. A társaság, ahogy azt Halasi Stefan HR-vezető elmondta lapunknak, év végéig húsz százalékkal, azaz közel 100 emberre növelnék dolgozóik számát; németül és/vagy franciául beszélő dolgozókat keresnek.

Hozzátette: mivel a Unisys versenyképes javadalmazást, jó karrierlehetőségeket kínál, eddig elegendő számú jelöltet sikerült találniuk, mégis folyamatosan keresik a motivált új munkatársakat.

Bőven van üresedés pár helyen
Bőven van üresedés pár helyen

Szintén 2012 óta van jelen a német T-Systems International magyar leányvállalata, az IT-Services Hungary Kft. (ITSH), amely 40 fővel kezdett, de folyamatosan bővít – korábban új telephelyet is nyitott a belvárosban; most már 400 ember dolgozik nekik.

Forgács Judit HR-vezető elmondta: folyamatosan nő a megrendelés-állományuk, így az év végéig várhatóan további mintegy 100 munkahelyet teremtenek a városban. A cég az egyetemmel is egyre szorosabbra fűzi a szálakat, hogy minél több embert tudjon felvenni, legutóbb a műszaki és informatikai karon szereltek fel informatikai eszközökkel egy tantermet. Emellett a vállalat szeptembertől a duális képzés elindítását tervezi.

Az ITSH külön képzéseket is tart egyébként, hogy a műszaki felsőoktatásból kikerülő diplomások gyakorlatias tudáshoz jussanak hozzá, s folyamatos legyen a szakember-utánpótlás.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés