Nyárig kell várni az új panelprogramra

Várhatóan nyáron már lesz olyan pályázat, amelyen a pécsi távfűtéses társasházak is szerezhetnek támogatásokat, ha az épületek hőszigetelését szeretnék elvégezni, vagy az otthonok nyílászáróit cserélnék korszerűbbekre.

Erről Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő beszélt lapunknak, miután telefonon egyeztetett Szabó Zsolttal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárával. A politikus csütörtökön személyesen is tárgyal a tárca szakemberével, ugyanis – mint mondta – szeretné elérni, hogy az energetikai pályázatokon a jövőben minden pécsi távfűtéses épület komolyabb korlátozások nélkül indulhasson.

Csizi azért kereste meg a tárcát, mert a tízmilliárdos Otthon melege program pályázati feltételrendszere gyakorlatilag kizárta a támogatottak köréből a pécsi távhős otthonokat. A probléma, hogy jelezni kell majd a beruházással megtakarítható szén-dioxid mennyiségét. Ez a gázzal fűtött társasházaknál könnyedén kiszámolható, viszont a távhős lakásoknál más a helyzet; az azok fűtésére használt energia ugyanis zéró emissziós, tekintve, hogy a pécsi erőmű kizárólag biomasszával táplálja kazánjait. Azaz csak annyi szén-dioxidot juttat a levegőbe, amennyit az eltüzelt növények (szalma, fa) életük során megkötöttek a légkörből. Azaz nulláról már nem csökkenthető tovább a kibocsátás.

Nyártól lehet pályázni az államtitkár szerint
Nyárig a gázfűtéses pécsi társasházak pályázhatnak

Lapunknak lakásszövetkezeti vezetők, energetikai szakemberek is elmondták, hogy a kitétel értelmében bizonyosan felesleges is pályázniuk a pécsi távhős épületeknek, mert úgysem kapnak pénzt.

Csizi Péter azt mondta: a pénzt nem az unió adja, hanem a hazánk szén-dioxid kvótájából befolyó összeg képezi a keretet. E pénzek felhasználása azonban szigorú nemzetközi jogszabályokhoz kötött; ennek ellenére az államtitkárral áttekintik, hogy a kiírásig ebben a pályázatban tudnak-e a pécsiek számára kedvező módosítást tenni.

Az Otthon melege program a pécsi gázfűtéses társasházak hőszigetelésére, nyílászáró-cseréjére bizonyosan jó lesz; főleg uránvárosi, keleti városrészi ’50-es, ’60-as években épület házak indulhatnak jó eséllyel majd a pénzekért.

[box title=”Kővári a panelprogramról és a közügyekről” box_color=”#20771c”]Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület városházi képviselője egy szerda délutáni sajtótájékoztatón megerősítette a Csizi Péter által elmondottakat, hogy bizonyosan pályázhatnak majd a pécsi távhős lakások is. Ha nem tudnak változtatni a mostani pályázat feltételein, akkor egy következő alkalommal szerezhetnek forrást. Hangsúlyozta: pécsi vállalkozókat kell helyzetbe hozni majd a beruházásokon. Egyébként az ÖPE sajtótájékoztatóján Vozár Pál képviselő arról szólt, hogy az ÖPE mind a 19 választókörzetben településrészi testületeket hozna létre, hogy a helyiek jobban beleszólhassanak a közügyekbe. Ha nem megy a testületek létrehozása, maguk kezdenek szervezkedni a választókörzetekben.[/box]

Hirdetés