Menza: 92 százalékos az elégedettség

A közétkeztetésért felelős Hungast Dél-Magyarország Kft. felmérése szerint dicsérték a változatos étkezésre való törekvést az iskolákban, holott nagyon sok kritika érte a vállalatot korábban. Eközben az is eldőlt, hogy az EMMI minőségi elvárásai miatt április elejétől négy százalékkal emelkedik a pécsi köznevelési intézményekben a menzakoszt ára.

Évente két alkalommal készít intézményi elégedettségmérést a menzakoszt kapcsán a közétkeztetést végző Hungast cégcsoport. Legutóbb tavaly decemberben kérdezték meg az érintett intézmények vezetőit arról, hogy mennyire elégedettek a cég szolgáltatásaival. Pécsen jók a mutatók, bár természetesen mindig lesznek olyanok, akiknek soha nem lesz megfelelő minőségű a menzakoszt.

Az országos felmérés során online űrlapkészítő és elemző szoftver segítségével keresték meg a szolgáltatást igénybe vevő intézményeket. Pécsen 42 igazgató e-mail címére küldtek kérdéseket, a válaszadási hajlandóság 57 százalékos mértéke – 24 megkérdezett válaszolt – ennek fényében mondható viszonylag jónak.

A cég adatai szerint a baranyai megyeszékhelyen a válaszadók 92 százaléka teljesen vagy többnyire elégedett az ételek változatosságával, bár arra a kérdésre, hogy milyen ételeket kellene adni a gyerekek számára, meglehetősen változatos válaszok születtek. Egyebek mellett rántott húst, tésztaféléket, magyaros ételeket látnának szívesen a tányérokon, bár többségüket a rendelkezések miatt már nem fogyaszthatják a menzán.

Az utóbbi időben a felmérés szerint dicsérték a változatos érkeztetésre való törekvést, a sok gyümölcs és gabonaféle megjelenését, s a többség elégedett a személyzettel is.

Mindez ugyanakkor nem volt mindig így. Emlékezetes, hogy a cég pécsi működésének kezdetekor sok szülő, tanár és érintett tiltakozott az általuk kritikán alulinak tartott nívó miatt, sőt, egy családapa még demonstrációt is fontolgatott a közétkeztetés színvonalasabbá tétele érdekében – igaz, később lemondott erről a tervéről, miután megegyezésre jutott a vállalat vezetésével.

Az EMMI által elvárt egészségesebb és nívósabb szolgáltatás azonban együtt jár a Hungast kiadásainak növekedésével, ezért szükséges a nyersanyagnorma emelése. A közgyűlés a március végi ülésén dönthet arról, hogy átlagosan négy százalékkal emeli meg az árakat mind a gyermekétkeztetés, mind a szociális ellátások területén.

Áprilistól tehát az óvodai ellátásért 340 forintot kell majd fizetni fejenként (áfa nélkül), az általános iskolai napköziben 400, a középiskolai napköziben 405 forintba kerül majd az étkezés. Az általános sulikban csak az ebédért 270, középiskolákban 290 forintot kérnek majd.

Hirdetés