Dübörög a bérlakás-eladás

Hatalmas sikerrel zajlik a több mint két éve elindított pécsi program, amelynek során a város eladja több mint négyezer bérlakásának felét. Eddig háromszáz otthont adtak el a piaci ár ötven százalékáért, a vételárból pedig a szociális bérlakás-programot fejlesztették.

Óriási sikerrel zajlik az önkormányzati ciklus elején kitalált, és azóta is folyó program, amellyel a városvezetés egyrészt a ballasztként ránehezedő határozatlan időre kiadott bérlakásaitól tud megszabadulni, másrészt komoly bevételt is szerez. A lehetőség a következő: a bérlők a piaci ár közel feléért juthatnak hozzá otthonaikhoz, ha egy összegben fizetnek a városnak. Csak az értékesítéshez szükséges értékbecslés és az adásvételi szerződés elkészíttetésének ügyvédi költségeit kell pluszban állniuk.

– Havonta nagyjából tíz ingatlant tudunk így értékesíteni, a program közel három évvel ezelőtti indulásától kezdve már körülbelül háromszáz lakást adtunk el – magyarázza Moór Eszter népjóléti bizottsági elnök.

Komoly bevételt hoznak a bérlakások – mondja Moór Eszter

Mint mondta, a határozatlan időre kiadott kétezer pécsi bérlakástól azért szabadulna az önkormányzat ilyen, a bérlők számára kedvező feltételek mellett, mert a bérlői jog örökölhető, azaz gyakorlatilag amúgy sem kerülnének vissza a városhoz soha az otthonok. Ezzel együtt viszont a felújítás, állagmegóvás kötelezettsége mindvégig az önkormányzatot terheli.

– A programmal egyrészt kedvezünk a bérlőknek, másrészt segítünk a szociális bérlakásokban élőknek. Az értékesítésből befolyó pénz ugyanis teljes egészében a lakásgazdálkodási kasszába vándorol: szociális bérlakásokat újítunk fel belőle, lakbértámogatást biztosítunk a kispénzűeknek, szükséglakásokat alakítunk ki belőle – mondja a szakember.

A város éppen ezért a következő hónapokban, években is folytatja a programot. – Mindaddig biztosítjuk a lehetőséget, amíg rendelkezésre áll a kontingens, azaz van a kétezer, határozatlan időre kiadott lakásból – tette hozzá az elnök.

A lakások között a legtöbb kétszobás panel, azaz ezeket legfeljebb 3-4 millió forintért vehetik meg a bérlők. Az üzlettel tehát olcsón jutnak hozzá a megszokott, kényelmes otthonukhoz. Az értékbecslés során ráadásul nem a lakás állapota, hanem annak elhelyezkedése dominál, így a rendszer teljesen igazságos: aki lelakott állapotban kívánja megvenni az otthont, az sem jár jobban annál, mint aki egy kiváló állapotú ingatlant szeretne magáénak tudni.

A város biztosítékot is kér viszont: az üzletszerű vásárlásokat kivédendő kikötik, hogy öt éven át nem lehet értékesíteni az ingatlant. A spekulánsoknak így nem is érdemes indulniuk a lehetőségért.

[frame]

Tervek öt évre

A város tervei szerint az elkövetkező öt évben évente 50-100 határozatlan idejű lakásbérleti szerződéssel rendelkező bérlő élhet a lehetőséggel. Ez a költségvetés lakásgazdálkodási keretét lakásonként 3-5 millió forinttal, összesen évi 150-500 millió forinttal növelné.

[/frame]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.