Durván meglopják a pécsieket a neten

Szebbnél szebb pénzcsalós, online vásárlós rémtörténetről hallani. A dolog nem új keletű, de valahogy mindig egy ismerősünk ismerősével történik. Összegyűjtöttünk három pécsi történetet, amelyekből érdemes tanulni, hiszen a csalók nem öltenek nyilvánvaló köntöst, igenis be lehet nekik dőlni. Tanulságos történetek következnek.

Zoltán, 32
Tavaly év elején behívtak a rendőrök, hogy feljelentést tettek egy csalással vádolt cég tulaja ellen, akinek a neve történetesen egyezik az enyémmel. Megkérdezték én vagyok-e az a személy, akit ők keresnek, igazoltam, hogy nem, elmehettem. Egy hete felhívott valaki a munkahelyem vezetékes telefonján, hogy átverték, és én vagyok-e az. Tisztáztam, hogy nem én vagyok az embere. A nő állítólag rendelt egy cipőt egy webshopban, de 20 napja nem érkezett meg a terméke, a pénzt pedig előreutalta. Ezután rákeresett a boltra a Facebookon, ahol több ilyen bejegyzést is talált, hasonló problémákkal. Az Optent hívta segítségül, ahol kiderítette a webshop vezetőjének a nevét és telefonszámát, így jutott el hozzám – a névrokonhoz. Az ügyben, ahogy említettem, először tavaly érkezett feljelentés, a pécsi webshop azóta is él és virul, a gyanútlan pécsiek pedig folyamatosan rendelnek tőlük. A gyanútlan pécsiek ezen a webshopon vásárolnak, és ezen a Facebook-oldalon keresztül reklamálnak.

pexels-photo-230544 (1)


Kata, 27
Hagyatékból származó bútorokat árultam az egyik legnagyobb internetes piactéren, amikor megkeresett egy külföldi érdeklődő, hogy ő az összes bútort szívesen megvásárolná egyben, mert nagyon tetszik neki a stílus. Rögtön sms-t írt, nem online küldte el az üzenetét, ami elsőre egyáltalán nem volt furcsa. Megadtam a testvérem PayPal-címét, mivel tudtuk, hogy ez a legbiztonságosabb módja a fizetésnek. Jött is az e-mail, hogy az összeg megérkezett a PayPal-számlánkra, ám sokkal több mint amennyit vártunk. A többlet 270 000 forintot az e-mail szerint a vevő a szállítási költségekre küldte, és lépésről lépésre meg is volt adva a levélben, hogy hova utaljuk tovább ezt az összeget, hogy a szállítást rögtön ki is fizessük. A csavar ott volt, hogy a PayPal-számlán nem jelent meg semmilyen összeg, és ha a testvérem nem lett volna jártas a paypalos fizetésben, simán bedőltünk volna a trükknek. Mindeközben a “vevő” rendkívül készséges volt, és valamennyi üzenetemre néhány órán belül válaszolt, ezért is volt nehéz elhinnem, hogy csalásról van szó. Miután gyanút fogtunk, rákerestünk a vevő adataira, és kiderült, hogy egy nemzetközi szintű, csalásra szakosodott banda egyik áldozatai lettünk majdnem.
Zsófi, 29
Miután elhatároztam, hogy eladom az esküvői ruhámat, feltettem egy hirdetést az egyik ismert magyarországi online aukciós portálra. Nemrég kaptam egy angol nyelvű e-mailt, amiben egy hölgy érdeklődött a ruha iránt. Pár nap múlva újabb levél érkezett tőle, hogy neki nagyon sürgősen szüksége lenne a ruhára, ezért az én gyors közreműködésemért cserébe az általam írt ár dupláját fizeti, plusz a postaköltséget. Ő Amerikában él, de a lányának kellene küldeni a ruhát Dél-Afrikába nagyon sürgősen. Meg is írta a lánya nevét és a pontos címet, ahová a ruhát postázzam és kérte, hogy adjam meg a bankszámlám adatait, hogy tudja intézni az utalást. Ekkor még elnyomtam magamban a józan ész által diktált kérdéseket, miszerint nehogy már egy amerikai hölgy Magyarországról rendeljen ruhát a Dél-Afrikában élő lányának és miért fizetne dupla árat. Megadtam neki a bankszámlaszámom, majd külön felhívtam rá a figyelmét, hogy csak akkor adom fel a ruhát, ha a pénz a számlámra megérkezik. Néhány nappal később kaptam egy e-mailt egy „banktól”, miszerint a hölgy befizetett a bankjukban x eurót és az összeget akkor kapom meg, ha elküldöm a csomag nyomon követési számát. A levél többször tartalmazta, hogy azonnal menjek és adjam fel a csomagot és azt is, hogy az összeg már nem utalható vissza a hölgynek, ezért ha nem adom fel a ruhát, akkor ez a pénz a banknál marad és ezzel én bűncselekményt követek el, mert átvertem a vevőt. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért utánanéztem a dolognak az interneten. Nem kellett sok idő, míg fórumokon és a külföldi bank honlapján rábukkantam az enyémhez kísértetiesen hasonló történetekre. A hosszabb levelek szövegét, amit kaptam tőle és a „banktól” egy az egyben mások is megkapták, csak a nevek és címek voltak mások. Ahogy olvastam a kommenteket, sajnos volt, aki bedőlt nekik és elküldte a terméket, többnyire Afrikába.

A “vevőm” azóta egy levelet írt, amiben érdeklődött, hogy miért késik a postai feladás és hogy ő megbízott bennem és feljelent az FBI-nál. Letiltottam a tőle érkező leveleket és csak remélni tudom, hogy ez az ügy itt lezárul.

blog, számítógép, írás, internet

Veled is történt hasonló? Becsaptak vagy majdnem átvertek? Írd meg nekünk kommentben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Van ennél sokkal érdekesebb is, sok nyugat-európai, kelet-ázsiai fiatal hölgy idős európai férfiakat keres, azzal hitegeti őket, hogy csodálatos szerelmi élményük lesz a hölggyel, majd megírják, hogy több tíz millió dollárt örököltek. Ezt az összeget szeretnék megosztani az öregúrral, de sajnos a banki zár feloldásához szükségük van 2000 dollárra.

Comments are closed.