13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálEgy hónap múlva nyit az új pécsi állatkert

Egy hónap múlva nyit az új pécsi állatkert

Egy hónap múlva, május 20-án megnyitja kapuit a teljes felújításon és korszerűsítésen átesett pécsi állatkert. A közel 1,8 milliárd forintból megvalósuló beruházás során olyan különleges állatokat láthatunk majd, mint puma, bengáli tigris, leopárd, cápa és fóka.

Az ökoturisztikai parkká és fogadóközponttá alakított létesítmény közelgő megnyitásáról Páva Zsolt polgármester számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján. A városvezető emlékeztetett arra, hogy amikor 2009-ben ő vette át a város vezetését, az akkori állatkert állapota sok kívánnivalót hagyott maga után, ráadásul a környezetvédelmi követelményeknek sem felelt meg, csak a zöldhatóság jóindulatának köszönhetően működhetett.

állatkert sajtótájékoztató, hl3
Páva Zsolt szerint minden igényt kielégít az új létesítmény

– Úgy döntöttünk, hogy a szükséges felújítás során a jelenlegi helyszínt fejlesztjük, hiszen a vadasparkot korábban a pécsiek társadalmi összefogásban építették meg – mondta.

A polgármester elárulta, hogy két esztendő alatt közel 1,8 milliárd forintból, teljes egészében fejlesztési forrásokból, önkormányzati támogatás nélkül építették meg az új létesítményt, amelynek műszaki átadása tavaly év végén történt meg, s amelybe a mai napig folyamatosan költöznek be az állatok, zajlik beszoktatásuk, bár ez a reméltnél egy kicsit lassabban halad.

[su_slider source=”media: 328018,328019,328020,328021,328022,328023,328024,328025,328026,328027,328028,328029,328030,328031,328032,328033,328034,328035,328036,328037,328038,328039,328040″ limit=”40″ width=”720″ height=”500″ title=”no”]

– Ennek ellenére bejelentem, hogy május 20-án, pénteken megnyitja kapuit az új állatkert, amelyre számos kedvezménnyel várjuk a gyerekeket, családokat, látogatókat. Erről azonban csak a nyitás előtt egy héttel adunk bővebb tájékoztatást – közölte a politikus.

Az új komplexum ökoturisztikai parkként és fogadóközpontként funkcionál, hiszen utóbbi létesítményben nem csupán kiszolgáló helyiségek (pénztár, mosdók, büfé), hanem rendezvény- és információs térként is szolgálja a vendégeket.

Miután a vadaspark a NATURA 2000 környezetvédelmi területen helyezkedik el, külön oktatóbázist hoztak létre a gyerekek és tanulók számára, akik a fenntartható fejlődés és a környezettudatos nevelés elveinek megfelelően ismerkedhetnek meg a látnivalókkal. A fejlesztésnek köszönhetően már nincs veszélyben a vízbázis.

cápa03
Cápa is riogatja a vendégeket

Az állatkertben több tematikus részt alakítottak ki, így állatsimogató és madárröpde is várja a kicsiket, ahol játszóteret is létrehoztak a gyerekek számára. A korábban jegypénztárként működő főbejárat építészeti motívumait megőrizve alakították ki a Fagyizoo elnevezésű üzletet.

A különböző állatfajoknak önálló egységeket hoztak létre: a Majomházat az állatkert északi részén építették meg, a nagymacskák számára szolgáló rész a pumák és a leopárdok otthona lesz, míg az egyik fő látványosság a ragadozó- és vízilóház, ami az oroszlánok, tigrisek és a vízilovak életébe enged betekintést. De a hüllők is örülhetnek a saját Krokodilházuknak, amelyet a főépület közvetlen szomszédságában alakítottak ki.

medúza1
A medúzák gyönyörű, de veszélyes állatok

Új kültéri fókamedencében is gyönyörködhetünk ezentúl, amely körbejárható, a medence mellett pedig külön lelátóról nézhetjük az emlősöket. A fókamedence az akváriumból egy üvegfalon keresztül is látható.

A létesítményben számos olyan állat otthona is lesz, amelyek eddig nem voltak láthatók Pécsen. Már megérkezett sok új lakó, így a pumák, a borjúfóka, két vízidisznó, ráják, egy zebra- és egy szirti cápa, egy kárpáti hiúz, de nemsokára várható zebrák, ormányos medvék és ragadozó madarak érkezése is.

Különleges állatok Pécsen

Puma
Athénból érkezett a fiatal, mindössze kétéves fiú-lány puma testvérpár, akik már el is foglalták kényelmes szállásukat. A pumák az Egyesült Államok nyugati területein fordulnak elő, nagyobb számban találhatóak Dél-Argentína és Chile területein is. Hegyvidéki tűlevelű erdőkben, síkvidéki trópusi erdőkben, mocsarak területén élnek. Sűrű növényzetben, barlangokban, sziklás hasadékokban keresnek búvóhelyet. Nagyobb méretű, karcsú macskafélék. Szőrzetük rövid, durva, színe sárgás-szürkés barna, a hasán világosabb. Kiváló a szaglásuk, látásuk, hallásuk. Sziszegő, hörgő hangot hallatnak, kölyköknél jellemző a magas, csiripelésre emlékeztető hang. Évente 860-1300 kg húst fogyasztanak el.

Hiúz
Az Egyesült Királyságból, a Dudley állatkertből indult útnak a három testvér, Daisy és Dave szaporulataként, hogy meghódítsa Európa állatkertjeit. A Mecsek déli lejtőire a fiatal, egyéves kárpáti hiúz, Dom érkezett. A közeljövőben társaságot is kap egy idősebb hím személyében. A kárpáti hiúz az európai hiúz alfaja, amely Közép-Európában fordul elő. Elterjedési területe csökkent az erdőirtások miatt. Európában a legnagyobb ragadozók egyikének számít. Farka igen rövid, hegye fekete, fülein bojtok találhatók, arcát szakáll keretezi. Bundája foltos. Rejtőzködő, magányos életmódja miatt ritkán kerül az ember szeme elé. Kiváló látása és hallása van. Kitűnő úszó és ügyes hegymászó. Naponta 1-2 kg húst fogyaszt.

Borjúfóka
Cora 43 kg-osan érkezett egy német állatkert ajándékaként. Gyönyörű, hatalmas fekete szemeiből sugárzik az értelem, a finom falatokért puszit ad, kezet fog. Szereti a heringet is, azonban kedvence a makréla. Hideg időben egy nap akár 4 kg halat is megeszik. A szubtrópusi területektől (Bering-tenger) egészen az északi- sarkvidékig (Alaszkai-öböl) elterjedt ez a faj. Európában a dán, német, holland, izlandi partoknál jellemző. A part menti területeken a homokos, kavicsos strandon található meg. A testéhez képest kicsi kerek feje van, külső füle hiányzik. A fiatalok fehér bundával születnek. Képesek akár 10 percig is a víz alatt maradni, több mint 50 méter mélyre tudnak lemerülni. Böfögő, morgó hangokon kommunikálnak. Játékos állatok. Bajuszuk igen érzékeny.

Szirti cápa
A tengerek és óceánok rejtette csodálatos világból tárul szemünk elé egy parányi részlet a Főépületbe lépve. A cápaszirt 120 000 literes akváriumában több mint 350 példány tengeri élőlény fogadja a látogatókat. Láthatunk lapított testű, tengeri porcosokat, amelyeket például az ománi tehénorrú rája képviseli, aki a természetben rajokban él. Ragadozó, lapos fogaival képes kagylók és csigaházak összeroppantására is. Méregtüskékkel is rendelkezik, azonban nem túl erős a mérge. Az óceáni csodavilágból a világtengerek veszedelmes ragadozói sem hiányozhatnak. A zebracápák maximum 3.5 méteres jószágok, az Indiai-és Csendes-óceán lakói, nappal a korallokon vagy a homokos aljzaton pihennek, leginkább éjszaka aktívak. A feketeúszójú szirti cápa sekélyebb vizekben a korallzátonyoknál fordul elő, néhány helyen sós tavakba hatolnak be, folyótorkolatokban is előfordult már.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő