5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálEgy perc alatt ki kell érniük a mentőállomásról

Egy perc alatt ki kell érniük a mentőállomásról

Újabb fejlesztést adtak át csütörtökön a pécsi mentőállomáson: képviselői keretből teljesen megújult a központi bejárat. Ez a beruházás nem egyedi, hanem egy folyamat része: tavaly 30 milliós, átfogó felújítás zajlott a hatvanas évek óta használt épületen, a mentők így sokkal gyorsabban tudnak kivonulni az esetekhez. 

– Bár tudjuk, hogy a mentőszolgálat állami, kormányzati fenntartású, de az önkormányzat is nagyon fontosnak tartja a támogatását, hiszen a nap 24 órájában minket, pécsieket látnak el, ha szükséges – közölte csütörtökön Őri László alpolgármester, amikor átadták a teljesen megújult központi bejáratot a pécsi Tüzér utcai mentőállomáson.

Az alpolgármester felelevenítette, tavaly egy 30 milliós rekonstrukció zajlott le, azonban erre már nem jutott forrás, így Decsi István alpolgármesterrel, Tihanyvári Dóra képviselővel közösen a képviselői keretükből nyújtottak támogatást. A teljes beruházás mintegy egymillió forintba került, Őri László alpolgármester azonban hangsúlyozta, nem az összeg nagysága a fontos, hanem az, hogy a város folyamatosan figyelemmel kíséri a mentők tevékenységét, s ha segítséget kérnek, igyekeznek is teljesíteni. De más módon is kimutatja az önkormányzat, hogy elismeri és tiszteli a mentők sokszor emberfeletti munkáját: ahogy beszámoltunk róla, tavaly szilveszterkor például Csizi Péter országgyűlési képviselő és Őri László alpolgármester köszönte meg az egész éves segítséget, amit a pécsieknek nyújtottak.

országos mentőszolgálat, új ajtó, hl03
Farkas Gyula, Őri László és Tihanyvári Dóra adta át a beruházást

Farkas Gyula vezető mentőtiszt hangsúlyozta, egyre inkább érzik a város odafigyelését. Mivel az 1965 óta használt épületen a központi bejárat már szinte működésképtelen volt, nemcsak a huzat süvített be, de zárni sem lehetett, megkeresték az önkormányzatot, és nagyon hamar kaptak is támogatást, a beruházás másik felét pedig az OMSZ állta.

országos mentőszolgálat, új ajtó, hl04
Feszült figyelem: ide futnak be a hívások

[su_box title=”A három perc már túl sok lenne” style=”noise” box_color=”#f2a192″ title_color=”#ffffff”]Tavaly mintegy 30 milliós beruházás zajlott a pécsi mentőállomáson, mint Farkas Gyula elmondta, nemcsak szigetelési munkákat végeztek, de olyan fejlesztéseket is kaptak, amellyel még gyorsabb a kivonulás. Ugyanis talán kevesen tudják, de a mentőknek nappal a riasztástól számított egy, éjjel két percen (!) belül el kell hagyniuk az állomást, s indulniuk kell az esethez. Ebben segítenek a beszerelt elektromos garázskapuk, de más korszerűsítések is. A mentőkocsikat Pécsett ugyanis folyamatosan temperálják, ami nemcsak a betegek miatt fontos, de a műszerek miatt is. Induláskor azonban a fűtőegység automatikus kioldódik, és a kocsi azonnal száguldhat. Farkas Gyula hangsúlyozta, a pécsi fejlesztések mellett a pécsváradi, sellyei, szentlőrinci új mentőállomások is jelentősen csökkentik azt az időt, ami alatt az esetekhez kiérnek.[/su_box]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő