Egyedülálló egészségügyi központ nyílt Pécsett

A Kedplasmában megy a munka

A volt Szliven áruház megnyitotta felső szintjét is a nagyközönség előtt, méghozzá egy pazar, innovatív létesítménnyel. Megnyílt a regionálisan egyedülálló Pécsi Plazma Központ, a Kedplazma Magyarország csoport legújabb tagja. Az ultramodern, 21. századi technológiával készült plazmaadó állomás európai körülmények között fogadja a donorokat.

Mintegy 1000 négyzetméteren épült az impozáns központ, ahol a véradók teljes kényelemben adhatnak plazmát. A nyugalmas perceket óriástévé, WiFi szolgáltatja, a folyamat végeztével pedig üdítővel, szendvicsekkel jutalmazzák a véradókat, a 4000 forintos alaphonorárium mellett.

A vérplazmából számos gyógykészítményt, gyógyszert állítanak elő, többnyire immunbetegek számára. Vannak olyan szerek, melyeket kizárólag csak plazmából lehet elkészíteni.

plazma kp
A legmodernebb eszközök állnak a rendelkezésre

Az elsőrangú törekvés az, hogy minden minden európai ország önellátóvá váljon vérplazma előállítás és felhasználás területén, ezt tűzte az Európai Tanács a zászlajára még 2005-ben. Ennek nyomán indultak el a honi kezdeményezések is, és jutott el Pécsre is a Kedplazma Magyarország, így a két fővárosi intézet és a debreceni után városunkban nyílik a negyedik Plazma Központ.

A megnyitón Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár elmondta, mindennél többet jelent látni azt, hogy ebben az individualista világban ennyire működik az egymásért tenni akarás, a társadalmi szolidaritás.

plazma kp hoppál
Hoppál szerint az emberi erőforrások legfontosabbika a vér

Hangsúlyozta, Pécs az orvostudományok terén hagyományosan kiemelkedő színvonalon teljesít, legyen szó oktatásról vagy ellátásról, most pedig, a szolgáltatások körének bővülésével további feladatköröket is el tud látni. Mindannyian tudjuk, jobb adni, mint kapni – zárta beszédét.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés