4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapPécs AktuálÉrdekesebbek a múzeumok?

Érdekesebbek a múzeumok?

Nagyon népszerű a látogatók körében a Janus Pannonius Múzeum kiállításai, hiszen nem csupán reneszánsz zseni alkotásaira, hanem az intézmény állandó tárlataira is sokan kíváncsiak. Magyar Attila gazdasági igazgató szerint az intézmény összes kiállítása a Leonardo-tárlat megnyitása óta 115 ezer látogatót vonzott. Sikeres az általános és középiskolások számára indított bérletakció is.

Magyar Attila örül, hogy messzemenően sikerült túlszárnyalni a tavalyi év hasonló időszakához viszonyított látogatottsági adatokat.

– Összehasonlításként: 2013-ban a teljes évben 85 ezer volt az összlátogatószám. A mostani 115 ezres adat jól mutatja, hogy óriási az érdeklődés, hiszen 40 százalékkal többen látogatták a Leonardo-kiállítás mellett a többi állandó kiállítást, azaz a Csontváry-, a Zsolnay- és a Vasarely-tárlatokat, mint tavaly.

Miután Pécs mindössze a harmadik a hely a világon, ahol látni lehet ezt az egyedülálló gyűjteményt, a múzeum vezetése fontosnak tartja, hogy október 31-ig minél többen lássák a tárlatot.

– Az olaszokkal elért nagyon kedvező egyezség lehetővé tette a nyitva tartás meghosszabbítását, s az utolsó két hónapban nagyon kedvező jegyárakkal kedveskedünk a látogatóknak. Ez különösen igaz a pécsi lakosokra: a felnőttek és a nyugdíjasok féláron (1500 forintért), a diákok 500 forintért, azaz egy napi éttermi menü árának kétharmadáért vagy 2-2,5 gombóc fagylalt áráért tekinthetik meg a kiállítást.

A JPM idén is 300 millió forintból gazdálkodik, amelyből az állami támogatás mértéke – a korábbi évekhez hasonlóan – 180 millió forint. A többit jegybevételből és más forrásokból kell kitermelni. Ehhez társul még a fenntartó Pécs városától az erre az esztendőre kapott 10 millió forint, amely az ettől az évtől vállalt többletfeladatok – a Vasváry-ház és a Mecseki Bányászati Múzeum üzemeltetése – ellátását fedezi.

A múzeumban az elmúlt időszakban racionalizálták a működést, így jelentős megtakarítást sikerült elérni a gazdálkodásban.

Igen népszerűnek bizonyul az általános és középiskoláknak szánt bérletakció, amelynek keretében ha az érintett intézmény 50 000 forintért megváltja a bérletet, akkor az iskola minden tanulója a tanévben egyszer ingyenesen megtekintheti a JPM egyik állandó kiállítását. (A bérletkonstrukcióhoz csatlakozó oktatási intézmények így a normál múzeumi diák jegyárakhoz képest átlagosan négyötöd áron tudják biztosítani diákjaik számára az évi egyszeri belépést a JPM egyik állandó kiállítására.)

[box title=”Új, időszakos tárlatok is lesznek a Csontváry-múzeumban”]Magyar Attila szerint köszönet illeti a Pécsi Egyházmegyét azért, hogy saját turisztikai fejlesztései közé emelte a Csontváry Múzeum külső homlokzatának megújítását.

– Ez reményeink szerint javít az amúgy is népszerű állandó kiállításunk látogatottságán. Az épület alsó részének hasznosításáról folyó tárgyalások jól haladnak. Az érintett termek a tervek szerint időszaki tárlatoknak adnak majd helyet. A részletekről később, a szerződéskötések után tudunk tájékoztatást adni.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek