Egyre több kínai orvos lehet Pécsen is

Új szelek fújnak a hagyományos kínai orvoslás területén, miután új rendelet szabályozza azt ezt a tevékenységet végzők munkáját. Ezért olyan, Kínából érkező praktizálók is nagy számban érkezhetnek Magyarországra, akik nem felelnek meg a korábbi, szigorú követelményeknek.

A korábbi rendelet a hagyományos kínai orvoslás (angol rövidítéssel TCM, magyarul HKO) művelését kizárólagosan orvosi diplomához és szakorvosi képzettséghez kötötte. Az új előírások megengedőbbek, hiszen már a Kínában legalább ötéves felsőfokú – nem orvosi – végzettséggel és minimum ötéves szakmai gyakorlattal rendelkezők is kérhetnek engedélyt nálunk.

Hegyi Gabriella, a PTE Dietetikai Komplementer Medicina Tanszékének vezetője szerint számtalan hiányosságot nem szabályoztak ezen kívül rendeletben, így a közép- vagy felsőfokú állami nyelvvizsga igazolását, a magyar gyógyszertani ismeretek megkövetelését, a magyar egészségügyi eljárási jogszabályok ismeretét, az orvosi elsősegély ismeretének igazolását és a folyamatos továbbképzés kötelezettségét.

Masszázs 4
Sokan vevők a hagyományos kezelésekre.

Az “új” gyógyítók mellett komoly gondot jelent az is, hogy különböző gyógynövényeket hoznak be, amelyeknek nem ismerik a mellékhatásait, toxicitását, adagolását –  mondta Hegyi Gabriella.  A nem orvosi végzettségű természetgyógyászok pedig illegálisan végeznek akupunktúrát hazánkban, amelynek a szakmai felügyelet és az ellenőrzés szervezetlensége az oka.

Magyar orvosok, kínai orvoslás

A magyar orvosok megosztottak a kínai gyógyítás megítélésében, bár 30 éve, mióta hivatalosan is egyetemi képzés után folytatható a szakmai gyakorlat, közel 3500 magyar doktor rendelkezik ilyen képesítéssel. Pécsen 2003 óta lehet hagyományos kínai orvoslást tanulni kétéves, posztdoktori képzés formájában. A baranyai megyeszékhelyen eddig 830-an végeztek, jelenleg is vizsgázik egy 43 fős osztály. Ők nem diplomát, hanem oklevelet kapnak, hiszen ráépített posztdoktori képzésről van szó.

Hegyi Gabriella szerint sokan természetgyógyászati rendelőkben, de akár fodrászatokban is bátran “kezelnek” betegeket, a legjövedelmezőbb a helytelen dietetikai tanácsadással egybekötött fogyókúra alkalmazása.

– Ilyenkor előfordulhat, hogy a kalóriamegvonás következtében és az akupunktúra hatása miatt a páciens valóban jelentősen lefogy, de a kúra abbahagyása után drasztikus mértékben növeszti vissza kilóit, ami a továbbiakban megnehezíti a valódi szakember munkáját – véli a professzor.

A magyar szakma jó része ezért nem érti azt, mi szükség van felhígítani a kétes képzettséggel rendelkező gyógyítókkal a hazai kínai orvoslást.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés