6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálEkkor nem kell dolgozni jövőre

Ekkor nem kell dolgozni jövőre

Jövőre mindössze három négynapos hétvége vár ránk, ami azt jelenti, hogy csak ennyiszer ússzuk meg a munkát. 

Az mindenesetre örömteli, hogy az újév rögtön hosszú hétvégével kezdődik, hiszen az év első munkaszüneti napja, január elseje csütörtökre esik, így másodika pihenőnap lesz. Az első munkanap ezáltal január 5-én esedékes, viszont cserébe január 10-én, szombaton dolgozzuk le a másodikai pihenőnapot.

A soron következő munkaszüneti napra két hónapot kell várni, ám március idusa sajnos hétvégére esik majd. A május elsején tartandó munka ünnepe viszont péntekre esik, így akkor, tavasszal egy háromnapos hétvégére számíthatunk.

A következő négynapos hétvégére nyár közepéig, államalapítónk ünnepéig kell várni. Augusztus 20-a csütörtökre esik, így pénteken sem kell munkába menni, bár ezt a napot korábban, augusztus nyolcadikán, szombaton muszáj abszolválnunk.

Az 56-os forradalom ünnepe péntekre esik, így október 23. és 25. között egy újabb háromnapos szünetet kapunk. November elseje, Mindszentek ünnepe ellenben vasárnapra esik.

Szentestekor jövőre sem kell dolgoznunk, így december 24-én, csütörtökön pihenőnapot tarthatunk, ám előtte december 12-én, szombaton leszünk kénytelenek munkába mennünk. Igaz, így ismét négy napot keresztül heverészhetünk otthon.

Az egyházi ünnepek révén – húsvét (április 5-6.), valamint pünkösd (május 24-25.) – szintén nyerünk két háromnapos hétvégét.

2015. január 1., csütörtök – újév
2015. január 2., péntek – pihenőnap (hosszú hétvége)
2015. január 10., szombat – munkanap, január 2. ledolgozása
2015. március 15. –  vasárnap
2015. április 6., hétfő – Húsvét hétfő (hosszú hétvége)
2015. május 1., péntek – munka ünnepe (hosszú hétvége)
2015. május 25., hétfő – Pünkösd hétfő (hosszú hétvége)
2015. augusztus 8., szombat – munkanap (augusztus 21. ledolgozása)
2015. augusztus 20., csütörtök – nemzeti ünnep
2015. augusztus 21., péntek – pihenőnap (augusztus 8. szombaton kell ledolgozni, hosszú hétvége)
2015. október 23., péntek – hosszú hétvége, az 1956-os forradalom évfordulója
2015. november 1., vasárnap – Mindenszentek
2015. december 12., szombat – munkanap (december 24. ledolgozása)
2015. december 24., csütörtök – Szenteste, pihenőnap (december 12-én kell ledolgozni)
2015. december 25., péntek – Karácsony első napja
2015. december 26., szombat – Karácsony másnapja

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő