Életre kel a múlt a baranyai várak falai között

Ha családi nyaralásról van szó, elsősorban a Balaton, vagy a külföldi tengerpartok jönnek szóba. Kevesebben vannak, akik bejárják az országot, kirándulnak a határon belül. Pedig számos olyan csodálatos hely van az országban amiről nem is tudtunk, ahová érdemes elmenni.

Ám pécsiként, Baranyában is érdemes szétnézni, a régiót körülveszi a történelem. A megyében hat olyan történelmi vár van, ahova muszáj ellátogatni a nyáron, főképp a történelem szerelmeseinek.

Szászvár

Egészen különös, de Szászvár területe már a kőkorban is lakott volt. A vár a 13. században épült. Szászvár „vásáros hely” volt, a település és a vár jelentősége is innen ered. Katonai jelentőséget a török hódítás idején nyert, 1543-ban foglalta el Szulejmán szultán. A másfél évszázados hódoltság ideje alatt számos alkalommal került ostrom alá, felgyújtották, fel is robbantották az erődöt, de a törököket csak 1686-ban sikerült kiűzni. A harcok alatt a település kipusztult, a vár romokban állt. 1821-ben állították csak helyre.

szászvári vár
Szászvár

Az ásatások és a teljes feltárás csak 1980-ban kezdődött, ekkor szépült meg. Aktualitása, hogy a napokban fejeződött be a teljes felújítása, júliusban a hajdani erőd már gyönyörű állapotban fogadhatja a lelkes látogatókat.

Szigetvár

A többi várhoz képest viszonylag fiatal a szigetvári erődítmény, csak a 15. században épült. A 16. században a mohácsi csata után vált jelentőssé a szerepe, útját állta az előrenyomuló törököknek. 1561-ben Zrínyi Miklós lett a vár kapitánya, 1566-ban pedig Szigetvár beírta magát a történelembe a 34 napig tartó ostrom révén. A magyar csapatok a végsőkig kitartottak a török sereg ellen. Az elbukott csata után a törökök helyrehozták a rommá lőtt várat.

szigetvári vár
A szigetvári vár madártávlatból

A felszabadítás után 1689-ben lett a Habsburgoké, a Rákóczi oldalán harcolók nem merték megtámadni a hatalmas erődöt. Később az Andrássy család birtokába került. 1959-ben kezdődtek a régészeti feltárások Szigetváron, ekkor állították helyre a műemléket.

A tavaly elfogadott Nemzeti Várprogram keretén belül jövőre uniós és állami finanszírozással újra helyreállíthatják a történelmi emlékhelyet.

Siklós

A siklósi vár komoly múlttal rendelkezik – alapjait 1260 körül rakták le. A századok folyamán rengeteg családé volt az erődítmény, számos tulajdonosa volt. Birtokolták többek között a Garaiak, a Perényiek, a Batthyányok. Utolsó birtokosai a Benyovszkyak voltak, 1944-ig, ekkor ürült ki az épület. A második világháború után kifosztották, kiürítették, megrongálták.

siklósi vár
A siklósi vár

1956-ban kezdték újjáépíteni, szálloda, étterem működött benne a rendszerváltásig, akkor kiköltöztek. Hosszú szünet után 2000-ben a Siklósi önkormányzat vásárolta meg, a teljes körű felújításra 2010-ig kellett várni. Megszépült a barbakán a várhíd, a várkert, a várkápolna, látogatóközpont alakítottak ki.

Pécsvárad

A pécsváradi vár felett nyomtalanul suhant el a történelem – harc, ostrom nem volt körülötte, tulajdonképpen a vár falai és bástyái csupán a bentlakók védelmére szolgáltak.

Egy szerzetesi monostor volt az épület a 11. században, bencések éltek a falak között. A török időkig egy jelentős monostornak számított az országon belül, a törökök érkezésével a szerzetesek elmenekültek. A kiürült várat a katonák megrongálták, hogy a törökök ne tudják használni. Ők nem is használták, a 18. századra romos, néptelen épületté vált. A század közepére kicsit helyre hozták, és gazdasági épületként szolgált sokáig.

pécsváradi vár
Föntről így néz ki a pécsváradi vár

A 20. század közepén kezdték meg a feltárásokat, a helyreállítást. 1988-ban adták át a nagyközönségnek szállodával, étteremmel. Pár éve újították fel, érdemes tehát ellátogatni Pécsváradra!

Magyaregregy

A kis falucska mellett található Máré vára az egyik leghangulatosabb, Pécs környéki erődítmény. A várat övező legenda, és az azt alant körülvevő sűrű erdő még varázslatosabbá teszi a környéket. Az erődítménynek számos tulajdonosa volt, és nem egy ostromot élt át a századok alatt. A török hódoltság ideje alatt elvesztette katonai jelentőségét. 1956-ban még egyszer, utoljára kiállt egy rohamot. Szovjet tankok lőtték az itt rejtőző mecseki láthatatlanokat.

máré vára
Máré vára káprázatos látvány felülről

Most az épületben múzeum, kiállítás fogadja a kirándulókat.

Pécs

Mindannyian ismerjük, a falak mentén és között, a Belváros szívében gyakran járunk-kelünk, és minden pécsi tudja, merre húzódnak a megmaradt várfalak. A rend kedvéért azért pár szót írunk róla.

Gyönyörűen megmaradt az északi fal: a Barbakántól indulva az Aradi vértanúk útja és a Szentágothai János mentén futó szakasz majdnem az Ágoston térig, a nyugati fal a Kórház tér felé futó Klimó György utca mellett. A déli és keleti falakból alig maradt meg valami – kivételt képez a Rákóczi út mögötti és a Citrom utcai várfalszakasz.

pécsi barbakán
A Barbakán, a pécsi vár északnyugati sarkában

A pécsi várat nem kímélte a történelem: számos alkalommal rombolták le és építették újra.

A püspökség megalapításakor már erős falak vették körül a Székesegyházat és az azokat körülvevő lakóházakat, de a vár csak a 13. században épült meg. Ezután szinte minden században érték harcok a várost, végül katonai jelentőségét a 18. században vesztette el végleg.

Hirdetés