Gyorsabb buszokat akarnak a pécsi belvárosban

A 6-os úton a külső sávokat zárják le, a Hungária utcában felszámolják az autós közlekedést és sok helyen olyan rendőrlámpák is lesznek, amelyek csak a buszoknak adnak zöldet. A tervek szerint hárommilliárd forintot költenek el arra, hogy a pécsi belvárosban könnyebb legyen busszal közlekedni, mint autóval.

A Pécsre érkező, szabad felhasználású mintegy 30 milliárd forintnyi EU-s támogatás tizedét is felemészti majd a számítások szerint egy új kelet-nyugati buszfolyosó kialakítása. Ma ugyanis a fő gond a pécsi tömegközlekedéssel, hogy ebben a viszonylatban többször a dugóban állnak a járművek ahelyett, hogy utasokkal robognának.

Erre lesz a pécsi buszfolyosó
Erre lesz a pécsi buszfolyosó

Merza Péter, az uniós projektek kidolgozásáért és levezényléséért felelős Pécsi Városfejlesztési Nzrt. vezérigazgatója szerint mielőbb lépni kell – mindezt hangsúlyozta a közelmúltban megrendezett, a Pécs 2020-as fejlesztéseket bemutató közmeghallgatásokon is.

– Fel kell gyorsítani a közösségi közlekedést, máskülönben az soha nem lesz versenyképes az autókkal szemben. A Budai vámtól a 6-os úton, majd a Rákóczi úton, a Hungária utcán és a Szigeti úton képzeltünk el egy olyan rendszert, amelyben mindent a buszközlekedésnek rendelünk alá az autókkal szemben – magyarázta lapunk kérdésére.

A tervek között szerepel, hogy a 2×2 sávos 6-os úton buszsávokat alakítanak ki, a szakasz teljes hosszában a buszokat előnyben részesítő rendőrlámpákat szerelnek fel. Ez utóbbiak akkor váltanak zöldre, ha busz közeledik, majd kisvártatva meg is állítják a forgalmat. Szintén az elképzelések között van, hogy a Hungária utcából teljesen kitiltják az autókat.

Merza szerint nemcsak a buszozók járnak majd jobban, hiszen a buszok felgyorsulásával kevesebb járműre lesz szükség, nem szennyezik annyira a belváros közlekedését.

A tervezés már elindult, a megvalósítás az uniós százmilliók Pécsre érkezése után indulhat el.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés