7 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapPécs AktuálÍgy alakítják át a vásárteret

Így alakítják át a vásárteret

Március végére ér véget a pécsi vásártér átépítésének első üteme. A munka már zajlik; a kereskedőkkel közösen alakítja ki a Pécs Holding a területet. Hely van bőven, s a Hauni is nyugodtan bővítheti gyártóbázisát a felszabaduló területen. Ott újabb 200-250 embernek adnak majd munkát.

– Az átépítési munkák, az új terület kialakításával kapcsolatos feladatok a napokban kezdődtek el. Már folyik az autóvásár új helyszínének felszíni rendezése, a közművek áthelyezése, a kereskedők pavilonjaihoz az alapok készítése, s megtörténik a régi betonkerítés bontása is a vásártér nyugati oldalán – tájékoztatta lapunkat Barna Béla, a Pécs Holding vezérigazgatója.

barna béla3

Mint ismert, a Pécs Holding Zrt. értékesíti a vásártér harmadát a Hauni Hungáriának, hogy az a régi üzemegységek mellé újakat tudjon felhúzni, s jelenlegi 1200 fős dolgozói létszámát emelve egy éven belül száz új embernek, pár év múlva pedig összesen 200-250 főnek adhasson munkát.

A cég két ütemben összesen 50 ezer négyzetméternyi területet vesz meg. Az első, 33 ezer négyzetméternyi helyszínt már most megszerzi, ezért kell elköltöztetni az autókereskedőket, s néhány büfést is.

Már zajlik a munka...
Már zajlik a munka…

– A döntés idején, s azóta is folyamatos tárgyalásban voltunk a kereskedőkkel, eleget tudtunk tenni kéréseiknek, így egy mindenki számára vállalható megoldás született. Az autókereskedők így a gokartpálya és a vásártér nyugati részén álló épülettömb között, a vásártér belseje felé hosszan benyúlva dolgozhatnak majd. Kőzúzalékos, részben pedig térkövezett rész lesz az övék, amely a Megyeri útról is jól látszik majd – mondja Barna Béla. Egy-két büfés is átkerül a sor keleti oldaláról a sorok közötti résekbe, egy részüket már át is költöztették.

vásár tér építkezés6

Barna Béla hozzátette: egy európai színvonalú elárusítóhelyet szánnak az autókereskedőknek, akik abban bízhatnak, hogy a forgalmasabb út mellett vevőkörük is növekszik. Később, a második ütemben a keleti fősor területét is átadják a Hauninak, ezért valószínűleg új utat is építenek a vásártérre, gyakorlatilag egy új főközlekedési útvonal jön létre.

Több autókereskedőt is kerestünk annak kapcsán, mit szólnak a változásokhoz, a legtöbben azt mondták, kivárják a végét, de ha teljesíti a Holding, amit ígért, nem lesz gond.

vásár tér építkezés4

– Jobb helyre kerülünk, ami akár segítheti is a forgalmat. Ha valóban olyan lesz a helyszín, mint amilyennek a vállalat mondja, áttekinthetőbb lesz az autóvásár. Én optimista vagyok, meglátjuk áprilisra – mondta lapunknak Balázs Zsolt, az 123 Autókereskedésből.

[box title=”A nagyobb területet nem érinti” box_color=”#3e29cc”]A mostani átalakítás tisztán az autókereskedőket és pár büfést érint, a vásártér más részén árusítókat nem. A második ütemben viszont menniük kell a keleti aszfaltos út mentén árusítóknak is, nekik tárgyalások után keresnek majd új helyet.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő