Elkezdik a mohácsi Duna-híd tervezését!

Fontos, Baranyát is érintő határozatokat hozott a napokban a kormány, derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Hivatalosan is bekerült a közlekedésfejlesztési tervek közé a mohácsi Duna-híd előkészítése, emellett jövőre autóútként épülhet tovább az M6-os a horvát határig.

Átalakította és kibővítette a kormány legutóbbi ülésén a rövid- és középtávú útfejlesztési terveket, szerepel a legújabb Magyar Közlönyben, és több olyan döntés született, ami a baranyai programokat is érinti.

Nem változott az M6-os sztráda folytatásának időpontja, továbbra is a jövő év második negyedéve a kezdés tervezett időpontja. Egy korábbi kormányhatározat, ahogy arról már beszámoltunk, ezen az időtávon belül pontosabb határidőt is megszabott, a tervek szerint idén november 30-áig kiírják a kivitelezői közbeszerzési pályázatot, a munkálatok 2018 április 30-áig kezdődhetnek.

A mostani kormányhatározat mellékletéből az is kiderül, hogy a munkák tervezett befejezési határideje 2020.

Ismét jöhetnek a munkagépek

Nyár közepén arról is írtunk, hogy Szijjártó Péter külgazdasági miniszter tárgyalt a horvát féllel arról, mikor és miként tudják déli szomszédaink kialakítani a saját oldalukon hiányzó szakaszt, a horvátok szintén 2020-at jelölték meg befejezési céldátumként.

Mint kiderült, a horvátok 2×2 sávos, középen elválasztósávval rendelkező gyorsforgalmi útban gondolkodnak, a mostani magyar kormányhatározat szintén azt rögzíti, hogy autópálya helyett autóút épüljön Bóly és az országhatár között.

Meghosszabbítják a határig az M6-ost

Korábban Hargitai János országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos lapunknak úgy fogalmazott, az autópálya és az ilyen gyorsforgalmi út egyaránt megoldást jelentene Baranyában is, a legfontosabb, hogy minél hamarabb megépüljön a szakasz. A fejlesztési biztos arra is felhívta a figyelmet, a beruházás jelentős részben uniós forrást tartalmaz, a megtérülés is lényeges szempont. Az pedig nyilvánvaló, hogy az olcsóbb megoldás előbb hozza vissza a befektetett összeget.

A mohácsi híd is javíthat Baranya közlekedési helyzetén (képünk illusztráció)

Talán sokan emlékeznek rá, hogy Orbán Viktor kormányfő áprilisban a mohácsi óriásvágóhíd átadásán kiemelte, a tervek között szerepel Pécs és Szeged négysávos gyorsforgalmi úttal történő összekötése is. Ennek egy része (az M60-as) már készen van, létfontosságú volna ugyanakkor egy új Duna-híd építése Mohácsnál. A miniszterelnök úgy fogalmazott: “pénz van rá”, a nemzetgazdaság megtermeli az ehhez szükséges összeget, az a gond, hogy terv nincs. A jelek szerint hamarosan viszont lesz, ugyanis a mostani kormányhatározat rögzíti a mohácsi Duna-híd tervezését, az előkészítő munkák 2018 első negyedévében kezdődhetnek el.

A kormányhatározatban továbbra is szerepel az M60-as Pécs és Barcs közötti szakaszának előkészítése, a tervezési munkák itt már folynak, nemrég a környezetvédelmi hatástanulmány kapcsán tartottak Pécsett közmeghallgatást.

Hirdetés