Elmarad a traffipaxerdő?

Bár idén tavaszra, aztán pedig őszre tették az új sebességmérő készülékek beszerzését, erre idén már aligha kerül sor. Egyelőre nincs is pontos dátuma annak, mikor árasztják el a pécsi utakat az új traffik. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság tavasszal még arról tájékoztatta lapunkat, hogy lezárult az a tender, amely során 160 darab változtatható helyű sebességmérőt szereznek meg. Ez az első üteme annak a nagyszabású akciónak, amelynek keretében összesen  ötszáz eszközt szereznének be.

A gépek maradék része, több mint 300 darab fix lesz, azaz bizonyos helyre akár rejtett módon is telepíthetik majd azokat. Az elképzelések szerint később cserélgethetnék a készülékeket, azaz nem lehetne tudni, hogy egy-egy dobozban van-e éppen mérő, vagy sem. 

A tervekből azonban egyelőre nem lesz semmi, miután a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt közölte, “a projekt lebonyolítása közben annak részleteiről nem kívánunk  tájékoztatást adni. A témakörben bővebb információk kiadásáig szíves türelmét kérjük”.

Úgy tudjuk, hogy esetlegesen csak jövőre van esély a készülékek pécsi telepítésére – amennyiben nem tolják tovább az átadás dátumát. A rendőrség így arról sem nyilatkozott, hogy nagyjából mennyi érkezne Pécsre, de a becslések szerint kéttucatnyi kamera jöhet Baranyába, ennek zöme pedig Pécsre. 

Információink szerint Pécsett jelenleg egyébként egyetlen mobilkészülék van, megyében pedig mindössze 3 van belőlük. Az esetek nagy részében ezek mérnek ott, ahova előzetesen meghirdetik.  Kiemelt terület ilyen szempontból a Megyeri úti felüljáró két vége, a Magyarürögi út, a Verseny utca, a Komlói út, a Rácvárosi út, a Szigeti út, a Mohácsi út, a Móra Ferenc út (ahol 30-as tábla is van), a Siklósi út, a pellérdi elágazó.

A baleseti statisztikák alapján a Komlói út, a Zsolnay Vilmos út, a Rákóczi út (6-os úttal érintett rész), a Nagy Lajos király útja, a 6-os út  pellérdi és a kővágószőlősi elágazása közötti szakasza, valamint az 57-es út Nagyárpád és Kozármisleny közötti szakasz tekinthető a legveszélyesebbnek. Így, ha lesznek új traffik, ezeken a részeken biztosan többször találkozhatunk majd sebességmérőkkel.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkFolytatódik az enyhe idő
Következő cikkErősödött a forint