Eltűnnek az utasok a vonatokról

Sok oka van annak, hogy egyre kevesebb pécsi veszi igénybe a vasúti közlekedést, s utazik a fővárosba IC-vel vagy egyéb járattal. A MÁV szerint a közvetlen gyorsvonatok megszüntetése, a migránshelyzet, valamint a pécsi egyetemi hallgatók és oktatók számának csökkenése is szerepet játszik abban, hogy jelentősen csökkent az utasok száma a két város között.

Pécs és Budapest között IC forgalma a következőképpen alakult az elmúlt években: 2010-ben 990 ezren, 2011-ben 1,06 millióan, a következő évben 1,04 millióan, két évvel ezelőtt és tavaly pedig 920 ezren utaztak IC-vel. Ez majdnem 10 százalékos csökkenés jelent négy év alatt.

A MÁV Kommunikációs Igazgatósága szerint a visszaesés több tényező miatt következett be.  2014-től menetrendi változás történt a Pécs-Budapest Déli pályaudvar közötti közlekedésben. Megszűntek a közvetlen gyorsvonatok, már csak személyvonatos, átszállásos eljutás biztosított az utasok számára.

A társaság szerint folyamatosan csökken a pécsi egyetem hallgatói és oktatói létszáma (6-8 százalékra teszik a a visszaesést az elmúlt időszakban). Az autópálya mellett persze a telekocsit igénybe vevők száma is nőtt, éppen az egyetemisták körében.

Az olyan vágányzárak, amelyek akár 50 perccel is megdobták a menetidőt, szintén nem éppen utascsalogató megoldások voltak.  A Keleti pályaudvaron és a pécsi állomáson a hónapokig tartó migránshelyzet miatt is sokan inkább választottak mást, de a MÁV szerint eltúlzottak voltak az akkori sajtóhírek és megtévesztőek képek is. (Az más kérdés, hogy azok, akik megfordultak akkoriban a pályaudvarokon, rendszerint borzasztó körülményekről számoltak be, függetlenül attól, hogy a bevándorlókkal szemben milyen magatartást tanúsítottak.)

Ugyanakkor a negatív előjelek ellenére nem szűnik meg IC-járat a között, holott nemrég még a Zsolnay IC-t emlegették, mint lehetséges megszűnő járatot.  Sőt, a december 13-án életbe lépő új vasúti menetrendben nem várhatók jelentős járatcsökkentések.

Menetrendi változások Baranyában

A Pécs – Kaposvár – Fonyód viszonylatú 18800 – 18801 sz. szombaton és vasárnap járó vonatok 2016.IV.30-tól 2016.VI.17-ig nem közlekednek.

A Pécs – Barcs viszonylatú 18971 sz. vasárnapi rend szerinti vonat 2016.IV.30-tól 2016.VI.17-ig nem közlekedik.

A Beli Manastir – Pécs viszonylatú 18143 sz. vonat nem közlekedik.

A Magyarbóly – Villány viszonylatú 18141 sz. vonat 2015.XII.24-én és 31-én közlekedik csak.

A Villány – Beli Manastir viszonylatú 18154 sz. vonat nem közlekedik.

A Villány – Magyarbóly viszonylatú 18156 sz. vonat 2015.XII.24-én és 31-én közlekedik csak.

A Tapolca – Pécs viszonylatú 8803 sz. vonat 2016.IV.30-tól 2016.VI.17-ig és 2016.VIII.29-től 2016.IX.18-ig között is közlekedik.

A Pécs – Barcs viszonylatú 8971 sz. vonat 2016.IV.30-tól 2016.VI.17-ig vasárnapi közlekedési rend szerint is közlekedik.

A Beli Manastir – Villány viszonylatú 8141 sz. vonat 2015.XII.24. és 31-e kivételével naponta közlekedik.

A Villány – Magyarbóly viszonylatú 8154 sz. vonat naponta közlekedik.

A Villány – Beli Manastir viszonylatú 8156 sz. vonat  2015.XII.24. és 31.-e kivételével naponta közlekedik.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Szigetvári munkatársam kérdeztem pár éve, miért busszal jár be, miért nem vonattal Pécsre. Azt válaszolta, annyira kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés a buszhoz képest, hogy állandóan elkésne. Egy vacak 35 km-es útról beszélünk! És a busznak még ott vannak a váratlan forgalmi akadályok is! Szánalmas!

Comments are closed.