Embercsempészt is fogtak

Kábítószert találtak és embercsempészeket fogtak el Pécsett a Zsolnay-negyedben. Az akciójelenet a rendőr- és tűzoltónap része volt. A nyílt napon nemcsak a hivatásosok hétköznapi feladatait, hanem speciális bevetési osztály is bemutatkozott.

Először Mancsot, a rendőrkutyát vetetették be a rendőrök Pécsett. Az egyéves Jack Russelt a gyerekek tanítására képezték ki. Nemcsak szlalomozik, de a KRESZ-táblás frizbiket is elkapja.

foto33232

– Sokkal jobban megjegyzik a gyerekek a KRESZ-t illetve a nekik szóló tananyagot, így egy játékos kutyus bemutatásával , mintha egy rendőrbácsi, rendpőrnéni vagy tanár adja elő nekik – mondta a szuperhekus gazdája Fejes Rózsa, aki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát mutatta be a nyílt napon.

Mancs után pedig a nagyobb rendőrkutyákat is bemutatták. A főként drogkereső kutyákat több esetben is bevetik a rendőrök. A nyílt napon azt is testközelből láthatták a gyerekek, ahogy pár másodperc alatt földre viszik áldozatukat a négylábúak.

De az igazi látványosság a bevetési osztály akciója volt. Ez az egységet havi négy-ötször riasztják kábítószer-kereskedők, kőrözött és erőszakos személyek elfogásakor Pécsett. Most egy embercsempészt kellett elfogniuk, aki éles lőfegyverrel rájuk is lőtt.

– A legérdekesebb a kutyákkal való foglalkozás volt, azokat élvezték a gyerekek is, a lövöldözést nem annyira, de hát az nem is a mi világunk – mondta Szigeti Dezső, aki kislányával érkezett a rendezvényre.

A nyílt nap célja, hogy a hivatásosok munkáját megismertessék az állampolgárokkal – mondta Molnár Katalin, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

– Így a családok, gyerekek, felnőttek jobban megismerik a rendőrség munkáját, közelebb kerülünk a lakossághoz, nagyobb bizalommal fordulnak hozzánk, ha bármilyen problémájuk van – tette hozzá.

A rendőrnapot Szent Györgyhöz kapcsolódóan minden évben megrendezik. A sárkányt legyőző és a hitéért kiálló szentet 1992-ben választotta védőszentjéül a magyar rendőrség. Idén Pécsett a Zsolnay-negyedben a katasztrófavédelemmel és a tűzoltókkal közösen vonultak fel a rendőrök.

[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=zUrpBMG5ZhI” width=”650″]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Látom az óvodásokat kivezényelték, az iskolások meg szívtak a tanulással. Kár, hogy hétköznap munka és tanulási időben szervezték meg.

Comments are closed.