Kétmilliárdból épül a pécsi kosárakadémia

Egy korábbi szennyvíztelep helyén a bontási munkálatokkal kezdődött meg a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia 1,9 milliárd forintos beruházása a baranyai megyeszékhelyen kedden.

Páva Zsolt polgármester a bontási munkák megkezdése előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a megyeszékhely déli városrészében legkésőbb jövő év végére készülhet el a Rátgéber László nevével fémjelzett Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Hozzátette: a 2014 utolsó negyedévében induló építkezések befejeztével az első, XXI. századi színvonalat képviselő hazai kosárlabda utánpótlásbázis jön létre a baranyai megyeszékhelyen.

A városvezető beszámolt arról, hogy az épülő komplexum 1,9 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósul meg; egy új kosárlabdacsarnok épül, három pályával, 400 ember befogadására alkalmas állandó lelátóval, valamint két bővíthető mobil lelátóval. A beruházás részeként kiszolgáló-létesítményeket is kialakítanak, és új kollégiumi szálláshelyek is lesznek.

Páva Zsolt reményét fejezte ki, hogy a létesítménnyel “Pécs a hazai kosársport fővárosává válhat”, s a városban folyó utánpótlásképzéssel nagyot tud előrelépni a sportág a nemzetközi porondon is.

rátgéber akadémia5

Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) főigazgatója azt mondta, a beruházás állami támogatása egy újabb példa arra, hogy a kabinet igyekszik mindent megtenni a mozgás, a tömeg-, látvány- és versenysportok népszerűsítéséért, infrastrukturális fejlesztéséért.

Aláhúzta: korábban soha nem volt a majdani pécsihez fogható kosaras létesítmény hazánkban, így mérföldkőnek számít a beruházás, s új utat nyit a magyar kosárlabdasport előtt. Elmondta: a baranyai megyeszékhely lesz a sportág első magyarországi utánpótlásbázisa, de a kormány tervei szerint a sikeres indulást követően másutt is kialakítanak hasonló akadémiát, akadémiákat.

Egyszerre három pályán folyhat majd egyébként az edzés az új központban, de jó idő esetén szabadtéri pályákat is igénybe vehetnek a kosarasok. Az épületben a ma elérhető legmodernebb technológiák alkalmazásával gondoskodnak a világításról és a klimatizálásról, s a létesítmény fenntartása is gazdaságos lesz – hangzott el.

rátgéber akadémia3

Rátgéber László, az új akadémia leendő vezetője úgy fogalmazott: az új munkacsarnok és kollégium létesítése kiemelkedően fontos a hazai kosársport fejlesztése tekintetében. Annak a példája a beruházás, tette hozzá, hogy a jelenlegi magyar kormány nem csak beszél a sport stratégiai ágazati szerepéről, hanem tesz is erőfeszítéseket a jobb feltételek megteremtéséért.

A Pécsett jelenleg is több helyszínen működő Rátgéber Akadémia három év alatt az ország egyik legnagyobb utánpótlásbázisává nőtte ki magát. Képzési rendszerén belül jelenleg hétszáz gyerek sportol, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége pedig hivatalos akadémiaként akkreditálta.

rátgéber akadémia1

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés