5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálÉrdektelenségbe fullad az ÖPE-fórum?

Érdektelenségbe fullad az ÖPE-fórum?

Bár négy polgármesterjelölti fórumot tervezett Kővári János, az ÖPE által a városvezetői posztért harcba küldendő aspiráns, ám már a harmadik eseményen is mindössze hárman beszélgettek a hét meghívott jelölt helyett.

Bár már korábban is igazmondási vitába keveredett Kővári János, amikor arról volt szó, hogy Páva Zsolt polgármester mikor megy el a vitára. Az első eseményen még ott volt a hét jelölt közül öt, de a legutóbbin már csak hárman vettek részt. Haraszty Gábor független jelölt, a jobbikos Gyimesi Gábor, és maga Kővári János.

Emlékezetes, hogy közülük Gyimesi Gábor is komoly aggályait fejezte ki a szervező személyével kapcsolatban, hiszen nem egy független személy, hanem az egyik induló szervezte a sorozatot, sőt még a tematikát is előre megmondták. Gyimesi pedig azért ment el korábban, mert azt mondta, ő kész beszólni Kővárinak ha kell.

Bár a jobbikos jelölt kedden is ott volt a fórumon, a korábbi résztvevők közül az LMP-s Keresztes László Lóránt és Tukora Gábor, a MoMa aspiránsa már nem ment el.

Tukora szerint a távolmaradásának két oka volt. Egyrészt a kampányban voltak teendői, másrészt korábban is azt tapasztalta, hogy elsősorban a különböző szervezetek csapattagjai, szimpatizánsai mentek el a fórumra, külső érdeklődő alig 8-10 fő volt. Ráadásul ő inkább a Horváth Csaba politológus által az Értelmiségi Klubban tartott vitára készül, amelynek van tradíciója és nem egy polgármesterjelölt szervezi.

Az LMP-s Keresztes László szintén nem ment el a legutóbbi rendezvényre. Mint mondta azért, mert nem tudja elfogadni vitaalapnak, ha egy politikus nem vállalja saját politikai felelősségét, s ki akar bújni alóla.

– Egy kormánypárti országgyűlési képviselő, illetve egy városvezető koalíció tagja nem magánemberként vesz részt döntésekben. Ezért nem tudom elfogadni, ha valaki „személyeskedésnek” titulálja azt, amikor ellenzéki képviselőként felhívom a figyelmet a most meghirdetett programja és az eddigi döntései közötti komoly ellentmondásokra – mondta Keresztes. – Csak egy példa: Kővári Jánosnak nem sok erkölcsi alapja van támadni az LMP-t, miután fideszes képviselőként ő megszavazta azt a földtörvényt, ami miatt bátor frakciótársa, Ángyán professzor elhagyta a képviselőcsoportot, és amely ellen az LMP is tiltakozott.

Ahogy Tukora Gábor, ő is azt mondta, hogy a jövő héten az Értelmiségi Klub által szervezett hagyományos fórumon vesz részt, és bízik abban, hogy jelen lesz Páva Zsolt és Kovács Ágnes baloldali jelölt is. Ám, mivel szerinte az MSZP helyben és országosan is teljesen szétesett, ezért nem lepné meg a baloldali jelölt távolmaradása.

Horváth Csaba maga is bírálta az eseményt, mondván, ezért nem tartja sem etikusnak, sem intelligensnek, ha egy indulni kívánó jelölt szervez olyan fórumokat, amiket annak idején ők találtak ki.

 

[note note_color=”#ed1f1d”]Az ÖPE közleménye

A helyi politika megfutamodott a nyilvános viták elől. Az Összefogás Pécsért Egyesület sajnálja, hogy a Kővári János által kezdeményezett polgármester-jelölti vitasorozaton az első három alkalommal nem jelent meg Páva Zsolt és Kovács Ágnes.  Az ÖPE őszintén és nyíltan igyekezett megteremteni a konstruktív vita lehetőségét, egyeztetve a kereteket a résztvevőkkel, és elfogadva a pécsiek igényét. Közvélemény-kutatásunk szerint a megkérdezettek 90 százaléka egyetért és támogatja a polgármester-jelölti vitát, amely során megismerhetik a város vezetésére pályázó szervezetek programját. A korábbi három vita az ÖPE youtube-csatornáján elérhető.  A vitasorozat kapcsán egyértelműen kiderült, hogy helyi pártok javarészt nem rendelkeznek programmal, leginkább az országos politikai szervezetek által megfogalmazott üzeneteket puffogtatták. Az Összefogás Pécsért Egyesület ugyanakkor helyi szakemberekkel egyeztetett, „Az Élet városa” elnevezésű programmal képes Pécs városát fenntartható módon fejlődési pályára állítani.

A kampány tanulsága – melyet kutatásunk és tapasztalataink is megerősítenek -, hogy a pécsiek nem nyitottak a pártpolitikai csatározásra, viszont arra igen, hogy megismerhessék, melyik szervezet tudja kivezetni a várost a gödörből. Az Összefogás Pécsért Egyesület ezzel együtt sikeresnek tekinti a polgármester-jelölti vitasorozatot, mely során kiderült, hogy a pécsiek kíváncsiak voltak a vitára, a programhoz nem kapcsolódó jelöltek ugyanakkor nem voltak kíváncsiak a pécsiekre.  A vitasorozat utolsó részét az ÖPE az Értelmiségi Klub által szervezett hasonló rendezvény miatt nem  tartja meg, melyen Kővári János polgármesterjelölt is részt fog venni. A döntéssel szervezetünk politikai kultúrából is példát szeretne mutatni a többiek számára. Az ÖPE bízik abban, hogy az ÉK által szervezett vitán nem a politikai acsarkodás, hanem a szakmai párbeszéd fog előtérbe kerülni.[/note]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő