Erre megy és ilyen lesz majd az M60-as!

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs és Barcs közötti M60-as gyorsforgalmi út előkészítése, elkészült az építéshez szükséges környezetvédelmi hatástanulmány, erről csütörtökön tartottak közmeghallgatást a pécsi városházán. 

Az M6-os autópálya továbbépítése mellett az M60-as gyorsforgalmi folytatása sem került le a napirendről, a pécsi városházán ebben a témában tartottak közmeghallgatást csütörtökön. Mint Szentmiklóssy Zoltán, az illetékes Pest Megyei Kormányhivatal osztályvezetője elmondta, most a környezetvédelmi hatástanulmány kapcsán tartják meg a kötelező lakossági fórumot, a jogszabályok szerint ezt követően kerülhet sor csak a kivitelezési tervek elkészítésére a későbbi építkezéshez.

A mostani eljárás után jöhetnek a kiviteli tervek, majd az építkezés

A fórumon elhangzott, az M60-as gyorsforgalmi út Pécs és Barcs között épül meg, 2×2 sávon, mindkét oldalon burkolt padkával, középen elválasztóval. Az új M60-as gyorsforgalmi út lesz, azaz 110 kilométeres sebességgel lehet majd rajta haladni, azonban – mint a közmeghallgatáson is elhangzott – a távlati tervekben szerepel az autópályává szélesítése, így a nyomvonalvezetést már úgy alakítják ki, hogy a 130-as sebességhatárt is biztosítani tudják.

A kezdő pontja az M60-as pécsi csomópontja lesz, innen Kacsóta felé indul, északról kerüli Szigetvárt, és összesen 26 települést érint, köztük a már említetteken kívül például Keszüt, Gyódot, Pellérdet, Bicsérdet, Szabadszentkirályt, Királyegyházát (ez a cementgyár miatt különösen fontos), Szentlőrincet. Baranyát Kisdobszánál hagyja majd el. Összesen kicsivel több mint 64 kilométeres lesz az új gyorsút.

Pécstől Barcsig halad majd az M60-as folytatása

A csütörtöki közmeghallgatáson a szakhatóság és a tervezők részletesen bemutatták, milyen zaj-, természet- és levegővédelmi intézkedésekre van szükség, hogy az út megépülhessen, többek között az is kiderült, hol lesznek zajvédő falak, valamint vadátjárók. Érdekesség, hogy a fórumra többen érkeztek Somogy megyei falvakból is, a szulokiak például a zajtól tartottak, míg a kálmáncsaiak éppen azt kifogásolták, községük miért nem kap rákötést a M60-asra.

Hirdetés