10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálEgyelőre nem épül új laktanya

Egyelőre nem épül új laktanya

Legkorábban 2016-ban valósulhat meg a pécsi tűzoltók több mint egy évtizede dédelgetett álma, jelesül, hogy új laktanya épüljön számukra. A jelenlegi épület a félresikerült módon alkalmazott jugó IMS-technológiával épült, ezért visszabontják.

Bár már többször is szó volt róla, sőt, legutóbb kormányzati ígéret is elhangzott a parlamentben pécsi képviselői kérdésre, ma már bizonyos: jövőre sem fogják elkezdeni az új pécsi tűzoltólaktanya építését.

– Ugyan az előkészületek a terveknek megfelelően haladtak, meg is van a jogerős építési engedélyünk, viszont kiderült: uniós forrásokból is megvalósítható az állami forrásból tervezett építkezés – közölte lapunk kérdésére országos katasztrófavédelem helyettes szóvivője, Mukics Dániel százados.

Ennek értelmében csak a még ki nem írt EU-s pályázaton való indulás és a támogatás lehívása, a kivitelező kiválasztása után kezdődhet meg a beruházás. A folyamat nem lesz gyors, az építőmunkások legkorábban valamikor 2016-ban jelenhetnek meg az Engel János úton.

Még három évig kell a türelem
Még három évig kell a türelem

A tervek ugyanakkor nem változtak: egy sokkal otthonosabb és korszerűbb épületet kapnak a lánglovagok az épület mai helyén. Az új, tíz tűzoltóautó tárolására alkalmas új komplexum a régi laktanya melletti területen épül fel; a földszinten lesznek a járművek és az eszközök.

Az első emeleten kapnak helyet a hálóhelyiségeket, a második emelet a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szintje lesz, itt fog elhelyezkedni a veszélyhelyzet-kezelő központ és a műveletirányítási központ, ami a 105-ös segélyhívó számokra bejövő hívásokat fogadja a megyében.

A tervek szerint a régi laktanyát az utcaszintig visszabontják, az udvari szintet pedig felújítják. Az itt megmaradó kilenc szerállásban maradnak az úgynevezett „nehéz” tömegosztályú és speciális szerek, de ide kerülnek a konténerekben tárolt anyagok is. A szint többi részén raktárt, konditermet, irattárat, műhelyt és gépészeti helyiségeket alakítanak ki. A beruházások összértéke eléri majd az 1,7 milliárd forintot.

A mentés is gyorsulhat, hiszen új tűzoltóőrs épülhet Kertváros és Uránváros találkozásánál, a Megyeri úton, a konténer-pályaudvar mellett. Itt négy jármű tárolására nyílik majd mód. Az építési munkálatokat az új laktanyáéval párhuzamosan kezdik meg félmilliárd forintból. Ha gond van valahol a környéken, akár 15 percet is nyerhetnek a lánglovagok.

Az őrs másik előnye, hogy gyorsabban lehet elérni az autópályát, a laktanyának pedig a város fejlesztési terveiben szereplő elkerülő útra lesz közvetlen kihajtása.

Az összes fejlesztés befejezésének határideje 2017 vége lesz, de a kertvárosi őrs akár már korábban is elkészülhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő