Nagy fekete táblák kerültek a város egyik terére

Egészen egyedülálló műemlékcsoportot avattak az Ágoston téren a Bányásznap alkalmából. Az öt nagy és két kisebb táblából álló csoporton összesen 53 akna képe, és azok műszaki adatai szerepelnek. A műemlék avatásán részt vett Páva Zsolt polgármester és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is.

Az ötletgazda a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány volt, az emlékmű megvalósítását pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a pécsi önkormányzat is támogatta. Közel egy évig tervezték, hosszú kutatómunka áll az alkotás mögött. Az egykoron még ott dolgozó bányamérnökök emlékei, a régi képek, a szakirodalmak alapján sikerült rekonstruálni az aknákat.

Hoppál Péter beszédében kiemelte, Pécs a „legek” városa lett, a most átadott emlékmű pedig egy újabb egyedülálló kezdeményezés eredménye. Itt működik egyedül Bányamanó mozgalom, mely a kicsiket fogja össze, hogy bennük is éljen a pécsi bányászat öröksége. A világon egyedül itt szólalnak meg harangok naponta többször az egykori aknatornyoknál és most újabb unikummal lett gazdagabb Pécs: a csütörtökön átadott emlékmű az egyetlen olyan, amely teljesen bemutatja egy bányászati terület összes aknáját.

bányászok3
Hoppál szerint új pécsi “hungarikum” született

Páva Zsolt elmondta, különleges öröm, hogy a Város napja idén egybe esik a Bányásznappal, hiszen így Pécs két fő hagyományát, az oktatást és a bányászatot is együtt ünnepelhetjük.

bányászok
A műemlék az aknák földszint feletti és alatti mélységét is mutatja

A bányászat a közös múltunk, az örökségünk – fogalmazott a polgármester –, és ha esetleg évek múlva felvetődne az urán- és szénbányák újranyitásának lehetősége és kérdése, nem szabad azonnal elzárkózni, ki kell próbálni. Pécs mindig fog állni az újrakezdésre.

bányászok4
Hoppál Péter, Pálfy Attila gyémántokleveles bányamérnök és Páva Zsolt felavatja az emlékművet

A 2001-ben alakult Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány célja, hogy a helyi bányászat szellemi örökségét megóvja és ápolja, közelebb hozza a pécsiekhez. Fennállásuk tizenöt éve alatt 77 emléktáblát és emlékkövet helyeztek el, a legnagyszabásúbb a 2006-os Központi Szén- és Uránbányászati Emlékmű, az Ágoston téren. A most felavatott táblák ugyanott, szimbolikus helyen, a mecseki bányászat központi emlékművének helyén leltek otthonra.

bányászok2
József Attila sorai is felkerültek a táblákra
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés