“Ez már sporttörténelem, örökkévalóság”

Ahogy arról beszámoltunk, a héten Budapesten aláírták a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugvó Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportkomplexumának beruházási, kivitelezési munkálataira irányuló szerződést, így elkezdődhet Pécsett egy világszínvonalú, Európában is egyedülálló kosárlabda utánpótlásképző központ építése.

– A Magyar Nemzeti Sportközpontok (MNSK) arról tájékoztatott, hogy sikeres közbeszerzési eljárás végén az MNSK aláírta a kivitelező céggel a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia építéséről szóló szerződést – mondta az MTI-nek Rátgéber László, aki az elmúlt években minden követ megmozgatott azért, hogy  elindulhasson az akadémia kivitelezése. – A beruházás hétfőn kezdődik, amikor a kivitelező átveszi a munkaterületet. Nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzések dolgoznak most bennem! Nagyon köszönöm Magyarország kormányának ezt a pillanatot, életem legnagyobb sikerének tekintem ezt a lehetőséget, az eddigi munkásságom igazi elismerésének. Amekkora megtiszteltetés és öröm ez számomra, akkora feladat és felelősség is. Rendkívül felemelő érzés bemenni a pécsi Városi Sportcsarnokba, ahol a mennyezeten lógnak a csapataim által elért bajnoki címeknek, kupagyőzelmeknek, Euroliga-sikereknek emléket állító zászlók. Ez már sporttörténelem, örökkévalóság.

rátgéber laci2
Nehezen foglalta szavakba az örömét

Ahogy fogalmazott: sporttörténelmi jelentőségű a Nemzeti Kosárlabda Akadémia létrehozása is, a most elindult folyamat szerinte már visszafordíthatatlan, irreverzibilis.
– Ez az épület állni fog, a feladatunk pedig megtölteni tartalommal, hogy a világszínvonalú csarnokban az utánpótlásképzés is világszínvonalon működjön. Hálával tartozom a kormánynak, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Büszke vagyok arra, hogy a tizennyolc Pécsnek megnyert aranyérem után Pécsre hozhattam a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát. Biztos vagyok abban, hogy nem tévedtem ezzel, és a Rátgéber Akadémia életében is mérföldkövet jelent a beruházás: az eddig elvégzett szakmai munkánkra alapozva itt létre tudunk hozni egy Kiválósági Központot – mondta Rátgéber László.
Hozzátette: a legkiválóbb kosárlabda szakemberekkel a legmagasabb szintű szakmai munkát szeretné folytatni, a legtehetségesebb játékosokkal dolgozni a legprofesszionálisabb edzésfeltételek mellett, a legmodernebb tudományos háttértámogatással és eszközparkkal, valamint infrastrukturális háttérrel.

ProEXR File Description =Attributes= cameraAperture (float): 36.000004 cameraFNumber (float): 8.000000 cameraFarClip (float): 1000000015047466200000000000000.000000 cameraFarRange (float): 1000.000000 cameraFocalLength (float): 17.000000 cameraFov (float): 93.249420 cameraNearClip (float): 0.000000 cameraNearRange (float): 0.000000 cameraProjection (int): 0 cameraTargetDistance (float): 4098.233398 cameraTransform (m44f) channels (chlist) compression (compression): Zip16 dataWindow (box2i): [0, 0, 1919, 1079] displayWindow (box2i): [0, 0, 1919, 1079] lineOrder (lineOrder): Increasing Y pixelAspectRatio (float): 1.000000 screenWindowCenter (v2f): [0.000000, 0.000000] screenWindowWidth (float): 1.000000 =Channels= A (half) B (half) G (half) R (half) VRayDRBucket.B (half) VRayDRBucket.G (half) VRayDRBucket.R (half) VRayGlobalIllumination.B (half) VRayGlobalIllumination.G (half) VRayGlobalIllumination.R (half) VRayReflection.B (half) VRayReflection.G (half) VRayReflection.R (half) VRayRefraction.B (half) VRayRefraction.G (half) VRayRefraction.R (half) multi1.B (half) multi1.G (half) multi1.R (half) multi2.B (half) multi2.G (half) multi2.R (half)
Az akadémia látványterve korábbról
    – A kiváló körülmények sokakat elkényelmesítenek, de mi épp a középszerűség ellen harcolunk: a magyar válogatottnak nevelünk játékosokat, akik nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. Ez a folyamat már elkezdődött a Rátgéber Akadémián, két neveltünk, a 17 éves Juhász Dorka és a 19 éves Pongó Marcell már az Európa Kupában is bizonyította tehetségét, többen pedig bemutatkoztak a magyar élvonalban – mondta a szakember.
Mint megjegyezte, három ok miatt tudja, hogy Pécsen a helye a Nemzeti Kosárlabda Akadémiának:
– Életem legértékesebb és legnagyszerűbb harmadát itt töltöttem Pécsett, és azokra a szakmai és erkölcsi értékekre akarunk építeni, melyek akkor itt megvalósultak, a Rátgéber Kosárlabda Akadémián is ezt az irányvonalat követjük. Pécs önkormányzata biztosította a telket a beruházáshoz, remélem, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia megépülése komoly összefogást hoz majd, és munkánk kiemelt támogatást kap mind Pécs városa, mind a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége részéről. A harmadik fontos láncszem a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hiszen tudományos háttér és anyagi támogatás nélkül nem működhet az akadémia és a pécsi kosárlabda. Nagyon bízom abban, hogy nemsokára aláírunk a PTE-vel egy olyan hosszú távú együttműködési megállapodást, amely mérföldkő lehet a kosárlabda utánpótlásképzésben, és hozzájárul ahhoz, hogy a jövő tehetségei előtt kosárlabda életpályamodell álljon.

 

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Ennek a teljesen felesleges pénzszórásnak nem éppen 3 éve kellett volna megvalósulnia? Miből, milyen pénzből fog megvalósulni? Uniós támogatásból, ezt “elfelejtettétek” odaírni…

Comments are closed.