Ezért ne várjuk 2016-ot!

Bár a belföldi turizmus sokat profitálhat belőle, a munkavállalók kevésbé örülhetnek 2016-ban az ünnep- és munkaszüneti napok elosztásából. Jövőre ugyanis jóval kevesebb ideig örülhetünk a jól megérdemelt pihenésnek, mint például 2014-ben.

Amíg tavaly öt négynapos hétvégénk volt, sőt, 2012-ben kilenc(!) alkalommal élvezhettük a semmittevést, addig 2016-ban mindössze két ilyen hétvégére számíthatunk. A két négynapos hosszú hétvége közül az egyik a márciusi közepi nemzeti ünnep, a másik november 1-i szabadnap miatt lesz.

Jövőre március 15. kedden lesz, 14. hétfő pihenőnap lesz, így a hosszú hétvége március 12. és március 15. között lesz, de 14.-t egy héttel korábban, március 5-én, szombaton kell majd ledolgozni.

2016. november 1. szintén keddre esik, így akkor is az előtte lévő hétfő lesz pihenőnap, tehát a hosszú hétvégére október 29. (szombat) és november 1. (kedd) között készülhetünk. Az október 30-i pihenőnapot két héttel korábban, október 15-én, szombaton kell pótolnunk munkával.

tábl. - munkaszüneti napok
Forrás: officina.hu

A két négynapos hétvége mellett azonban szerencsére további három háromnapos hétvégénk is lesz.

Rögtön háromnapos hétvégén indul az új év, hiszen január elseje péntekre esik.

2016-ban már március végén beköszönt a húsvét, azaz a harmadik hónap 27-én és 28-án, hétfőn sem kell dolgoznunk. Jövő évben a szenteste szombaton lesz, így karácsony ünnepén szintén három napot pihenhetünk.

Rossz hír, hogy augusztus 20. és október 23. hétvégére esik, az előbbi szombaton, az utóbbi vasárnap lesz, így még egy hétköznap közbeiktatott szabadnapunk sem lesz akkortájt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés