Ezért szeretik a pécsi belvárost – Vargyas vendéglő

Új sorozatot indítunk, amelynek során bemutatjuk, hogy a belvárosban lévő kereskedelmi egységek miért döntöttek úgy, hogy a történelmi városrészben nyitnak üzletet. Célunk, hogy rávilágítsunk a pécsi belváros már meglévő értékeire, valamint a benne rejlő lehetőségekre. Elsőként a pár napja megnyílt székely-magyar étterem, a Vargyas vendéglő üzemeltetőit kérdeztük.

Október végén nyílt meg a Király utcában a székely ételspecialitásokat is kínáló Vargyas vendéglő. A székely-magyar étterem azokat várja, akik érdeklődnek a régies, ugyanakkor különleges ízek iránt. A hét minden napján látogatható helyiség hátsó traktusában zenés vacsorákon is részt lehet venni, de lakodalmaknak és nagyobb táncos rendezvényeknek is helyet biztosítanak.

vargyas3
Felújították az egykori Dóm vendéglő hátsó helyiségét is

Nagy Olivér üzletvezető a vendéglátóhely névadásáról szólva elmondta, hogy a hely első, Király utca felőli része hosszú és keskeny, ugyanúgy, mint a Vargyas-szoros Székelyföldön. A székely kötődés onnan ered, mondja, hogy szerinte egy kicsit mindannyian székelyek vagyunk, legalábbis ő így érzi.

– Az ételekről talán nem is kell külön említést tenni, hiszen a székely ételek számunkra különlegesek, más a fűszerezésük, jóval kevesebbet használnak belőlük. Mindent egy kicsit másképp csinálnak, ez személy szerint jómagamnak nagyon tetszik.

vargyas4
Borkülönlegességeket is ihatunk

Az üzletvezető hozzátette, hogy mivel belvárosiak, ezért természetes volt, hogy a történelmi városrészben nyitnak éttermet. Ráadásul vele már többször is előfordult korábban, hogy külföldiek szólították meg az utcán, az után tudakozódva, hogy merre tudnának igazi magyar ételeket enni. Így fogalmazódott meg benne és társaiban az a gondolat, hogy egy magyar vendéglőt kellene nyitni, amely ugyanakkor székely ízeket, specialitásokat is kínál a betérők számára. Az új hely persze nem csupán az üzlet szempontjából fontos, hanem azért is, mert az egész Király utcát figyelembe véve hoz új színt a belváros életébe.

– A turistáknak – legyenek azok magyarok vagy külföldiek – egy városban a belvárost kell megmutatni, hiszen ők a történelemre, a történelmi emlékekre kíváncsiak, amelyek mindig egy település központjában, régi városrészében találhatók. A mi éttermünk hozzátartozik a belvárosi léthez, a belvárosi légkörhöz, így gazdagítva a már meglévő színeket, érzéseket, hangulatokat, a Király utca arculatát.

Mindezek érdekében is újították fel a korábban népszerű és jó emlékezetű, az utóbbi időben azonban nimbuszát vesztő Dóm étterem hátsó traktusát is, ahol különböző zenés-táncos mulatságoknak, nagyobb szabású rendezvényeknek is helyet tudnak biztosítani.

Az első tapasztalatok, a vendégek visszajelzései egyelőre pozitívak, az üzletvezető bízik abban, hogy ez a későbbiekben is így marad.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés