Ezért taroltak a pécsi bandák!

Mindkét díjat pécsi együttes kapta az idei Veszprémi Utcazene Fesztiválon: a Band of Streets közönségdíjas lett, a Tükezoo pedig a szakmai zsűri szerint volt a legjobb.

A közelmúltban zajlott Veszprémben a hagyományos utcazene fesztivál, ahol pécsi együttesek is zenéltek. Ha pedig már felléptek, akkor jól is teljesítettek. A közönségdíjat az a Band of Streets nyerte, amely amerikai eredetű zenét, a New Orleans Brass modern formáját játssza. Repertoárjukban leginkább feldolgozások szerepelnek, amelyeket négy saját dallal egészített ki a hét fúvósból és két ütősből álló banda.

Az együttes a díj mellett 500 ezer forintot kapott a szervezőktől, elmondásuk szerint azonban olyan váratlanul érte őket a győzelem, hogy még nem is volt idejük azon gondolkozni, mire költsék a pénzt.

A pécsiek – véleményük szerint – azzal lopták be magukat a közönség szívébe, hogy nem a színpadon játszanak, így „a nézők is részesei lehetnek a zenekarnak, nem veszik el a kapcsolat.”

– Több oka is lehet annak, hogy miért mi lettünk a legnépszerűbbek. Az egyik az, hogy maradéktalanul megfeleltünk a kiírásnak: teljesen akusztikusan szólunk, nem igénylünk semmilyen technikát. Másrészt a mi zenénk jó adag humorral is meg van fűszerezve, és könnyen emészthető – vélekedett Füzy Máté, a zenekar vezetője.

Koncertjeiken a közönség együtt él a zenekarral

A dalválasztás is sokat segített az együttesnek abban, hogy belopják magukat a veszprémiek szívébe.

– Mostanában a retro zene nagyon népszerű, így mi is ezen a vonalon indultunk el: több 90-es évekbeli egyveleget játszunk, amiket az utcazene fesztiválon is nagyon szerettek. Továbbá vannak a repertoárunkban filmzenék, sorozatzenék, amik szintén nagyon népszerűek – fejtegette a siker titkát Füzy Máté.

Az együttes 2011-ben alakult, sok tagja azonban már korábban is zenélt együtt. Többen ugyanis a Pannon Filharmonikusoknál és a Pécsi Nemzeti Színházban dolgoznak, néhányan pedig zeneiskolai vagy szakiskolai tanárok. A közönség legközelebb a zalakarosi Utcafesztiválon láthatja a pécsieket. A zenekar nagy vágya pedig az, hogy a ferrarai Buskers Festivalon is felléphessenek, amely Európa legnagyobb ilyen típusú rendezvénye.

A szakmai zsűri díját a 2008 óta létező pécsi „barkácspop-duó”, a Tükezoo nyerte. A zenekar különleges hangszerelésével gyakran okoz meglepetést a közönségnek, hiszen mindössze két hangszerrel (egy kontrabasszus gitárral, illetve egy ütőhangszer parkkal) állítják elő a komplett bandával felérő hangzást. Stílusuk pedig igen szerteágazó: letisztított alapokat játszanak a reggaetől az r&b-n át a mulatósig, amelyekhez szarkasztikus szövegeket párosítanak.

Meglepődtek az első helyezésen

– Nagyon meglepődtünk azon, hogy mi nyertünk, ugyanis már harmadszorra vettünk részt a fesztiválon, de eddig még soha nem díjaztak minket. Az előző években mindig reménykedtünk benne, hogy mi győzünk, idén viszont csak azért látogattunk el Veszprémbe, mert mindig jó a hangulat a fesztiválon – mesélte el lapunknak Babarci Bulcsú, a Tükezoo énekes-gitárosa, aki korábban már nyert egy nemzetközi utcazene fesztivált, igaz, akkor egyedül.

A banda legközelebb augusztus 9-én Abaligeten (Bluegrass Zenei Fesztivál), majd 18-án Alsóörsön lép fel, az LGT Fesztiválon. Fix pécsi koncertdátumuk egyelőre még nincs, de – az eddigi évekhez hasonlóan – idén is terveznek a városba egy szülinapi bulit, azonban ez jelenleg még szervezés alatt áll.

Hirdetés