12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálFelmentették a rablással vádolt rendőrt

Felmentették a rablással vádolt rendőrt

A Pécsi Törvényszék első fokú ítéletében felmentette a görcsönyi takarékszövetkezet fegyveres kirablásával vádolt rendőr, miután az eljárás során minden kétséget kizáróan nem lehetett rábizonyítani a bűncselekmény elkövetését.

Dömös Zoltán 2010 májusa óta volt előzetes letartóztatásban, a férfi az ítélet meghozatala után szabadon távozhatott a bíróságról. A Pécs TV munkatársának úgy nyilatkozott, hogy a családjával szeretne törődni, nem gondolkodik egyelőre kártérítési per indításában.

Felmentette a görcsönyi takarékszövetkezeti fiók ellen két éve elkövetett rablással vádolt rendőrtisztet szerdai, nem jogerős ítéletében a Pécsi Törvényszék.

A bíróság Kovács Attila vezette tanácsa szerint az eljárásban egyetlen olyan bizonyíték sem merült fel, amelynek alapján kétséget kizáróan lehetett volna következtetni Dömös Zoltán bűnösségére.

Az ügyészség azzal vádolta meg a rendvédelmi szervek alkalmazottjainak ellenőrzését végző rendőri szerv őrnagyát, hogy 2010. május 18-án szolgálati autóval a pénzintézethez hajtott, majd a szolgálati pisztolyával fenyegetőzve 258 ezer forintot zsákmányolt az épületből, és elmenekült.

Dömös Zoltán ellen azután indult eljárás, hogy két kollégája őt vélte felfedezni a biztonsági kameráknak a tettesről készült felvételein, és a rabló által használt autó is hasonlított arra, amellyel aznap a rendőrtiszt közlekedett.

Az őrnagy az eljárás során következetesen tagadta bűnösségét, s többször hangoztatta: ki fog derülni, hogy nem ő az elkövető. Vallomásában azt állította, a rablás napján pénzt vett ki egy bankfiókból adóhátralékának befizetéséhez, egy benzinkútnál sört, egy boltban cigarettát vásárolt, majd találkozott egy informátorral, s a vele folytatott beszélgetés idejére kikapcsolta a mobiltelefonját. A görcsönyi pénzintézetben régóta nem járt, a rablásról a feleségétől értesült.

Dömös Zoltán korábban kitért arra is, a szülei Görcsönyben élnek, s hallotta, hogy a helyi bankfiókban kevés pénz van. Hozzátette, ha ő rabolt volna, biztosan másképp követi el a bűncselekményt, például kesztyűt húz, csökkentve a lebukás veszélyét.

Kovács Attila bíró a szerdai elsőfokú döntés indoklásában rámutatott: bár vannak a vádlott bűnösségére utaló jelek, sem a tanúk vallomásai, sem a szakértői vizsgálatok eredményei, sem a kutyákkal elvégeztetett szagazonosítás nem bizonyította, hogy a bűncselekményt egészen biztosan ő követte el.

Dömös Zoltán és védője tudomásul vette a döntést, az ügyész a bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett, így az ügy tárgyalása a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

A rendőr őrnagy korábban is állt már bíróság előtt. Kilenc évvel ezelőtt garázdaság miatt egy év próbára bocsátották, de rendőrként tovább dolgozhatott.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő