Így dobj el félmilliót pár óra alatt

Online szerencsejáték  ma már megélhetés is. Vezetőkről is hallani, hogy otthagyták jól fizető állásukat, hogy pókeresnek álljanak – még jobban keressenek, vagy totális csődbe jussanak. Egy éjszaka alatt százezreket nyernek és veszítenek. Egy rejtett életmód ez, hiszen jelenlegi törvények tiltják, mégis egyre többen játszanak Pécsen. Egy anonimitást kérő 23 éves pécsi fiatal maga is így él.

– Milyen magas tétekben játszol, mekkora összegek forognak a kezedben?
– Én kifejezetten egy bizonyos típusú játékra szakosodtam, ott általában alacsony és közepes téteken vagyok jelen. Azt nem szoktam nézni, hogy egy-egy alkalommal mekkora összeget szerzek vagy veszítek, de ha jól emlékszem, a legmagasabb összeg amit nyertem, a legjobb napomon körülbelül félmillió forint volt. A legnagyobb bukás ennek a fele körül lehet.

– Nem félsz attól, hogy csődbe jutsz, elveszted a pénzed?
– Hacsak nem nagyon amatőr az ember, nem lehet csődbe jutni – ezért létezik a bankroll management. Itt olyan alaptétet lehet beállítani, ami a tőkédhez igazodik, így az nem lehet veszélyben. Ha nő a tőkéd, magasabb lehet az alaptét is.

– Persze mindenki igennel felelhet erre a kérdésre, hiszen a kudarcot nehéz bevallani. Neked megéri játszani?
– Három éve pókerezek online, az idő előrehaladtával érzékelhető, hogy egyre színvonalasabb a mezőny, keményebbek a meccsek és az ellenfelek. Ennek ellenére nekem még érdemes játszani, de rohamosan nehezednek a partik. Muszáj fejleszteni a saját játékunkat is, hogy lehessen tartani a lépést.

online póker 2

– Hogyan tudod magadat fejleszteni?
– Ha igazán nagy eredményeket akarok elérni, akkor keményen, rengeteg energiát belefektetve, sok szorgalommal és alázattal lehet csak fejlődni. Erre szolgál a rengeteg meccselemzés, a számos könyv. Így is évek telhetnek el, mire gyümölcsözővé válik a beleölt munka. Mindemellett a póker szerencsejáték, így megeshet, hogy nem jönnek a megfelelő lapok. Ekkor nem tud segíteni az elméleti tudás sem, hiába a temérdek idő és fáradság.

– Körülbelül mennyi időt töltesz hetente pókerezéssel?
– Általában nyolcórás szakaszokban szoktam játszani egy héten ötször – de volt régebben, hogy 12-14 órán keresztül ültem a monitor előtt. Ez néha a teljes hetemet elvitte. A játékidőn kívül egy héten háromszor pár órát eltöltök elemzéssel, saját magam fejlesztésével, illetve alkalomadtán szituációkat, leosztásokat elemzünk pár barát társaságában.

daftarsituspokerterbaru2015

– Lehetséges emellett dolgozni?
– Lehetséges: a munkám a póker. Meg van szabva mennyit kell játszanom egy héten, és ehhez igazítom a napjaimat. Havonta, a három évet átlagolva százezer felett keresek. Van, hogy százezreket egy hónapban, a következőben meg ugyanennyit mínuszban. A profibbak viszont több százezres átlaggal számolnak.

– Nem gondolod, hogy ennyi játék függővé tesz?
– Nem érzem magam függőnek, inkább fanatikusnak. Habár minden percem a pókerről szól és a hétvégéimet is teljesen ennek szánom, mást is csinálnék szívesen, ha lennék ennyire eredményes benne, és hozna is ennyi pénzt.

– A családod, barátaid, párod mit szólnak ehhez?
– Párkapcsolatom nincs, nem is férne bele az időmbe. A családom viszont nem bánja, hogy én ilyen módon dolgozom.

– A lebukástól nem félsz?
– Habár mindenkiben ott van az alapvető veszélyérzet, ennek a valószínűsége nagyon kicsi. Roppant ügyetlennek kell lenni ahhoz, hogy az ilyen megessen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés