Felújítják Pécs legnagyobb iskoláját is!

Újabb iskolafelújítás kezdődhet el Pécsett, a város legnagyobb iskolája, a mintegy 2000 diákot oktató Nevkó területén indulhatnak el hamarosan rekonstrukciók és fejlesztések. Az iskolát egyébként tíz éve már teljesen felújították az előző városvezetés idején, de annyira jól sikerült az akkori munka, hogy most ismét rá kell költeni több mint százmillió forintot.

Újabb iskolába vonulhatnak fel a közeljövőben az építőmunkások: Csizi Péter, Kertváros országgyűlési képviselője kedden jelentette be, hogy uniós forrásból, kormányzati támogatással 110 millió forintot fordíthatnak az Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, közismert nevén a Nevkó felújítására.

Pécs legnagyobb iskolaközpontja a Nevkó

Az iskolaközpontról tudni kell, hogy több mint 2000 diákjával Pécs legnagyobb oktatási központja, és 2006-ban, a szocialista városvezetés idején teljesen felújították. A rekonstrukció azonban a jelek szerint nem sikerült a legjobban, hiszen azóta több ponton beázik az intézmény, a mennyezetről számos helyen pereg le a vakolat, néhol a falban levő fémelemek is látszanak.

(Lapunkban korábban már foglalkoztunk a felújítás körülményeivel.)

Csizi Péter közölte, nem menne abba bele, milyen műszaki okok, hiányosságok vezettek ide, de az tény, hogy az iskola felújítása mindenképpen szükséges, és bő tíz évvel a felújítás után máris komoly összeget kell rá költeni.

Csizi Péter, Kertváros országgyűlési képviselője jelentette be a beruházást

Az országgyűlési képviselő közölte, a 110 milliós keret ugyanakkor fejlesztéseket is lehetővé tesz, így a kollégiumba új bútorokat, új informatikai eszközöket is be tudnak szerezni, emellett a Nevkó tagintézményében, a pogányi általános iskolában új tanterem is épül ebből a forrásból.

Így néz ki az iskola, pedig tíz éve újították fel
Rengeteg pénz jut a pécsi iskolákra
A Nevkó távolról sem az egyetlen megújuló iskola Pécsett; a napokban jelentették be, hogy több mint 140 milliós forrás jut a Belvárosi Általános Iskolára, továbbá beruházások kezdődnek a Pécsi Művészeti Gimnáziumban, a Bánki Donát utcai és a Köztársaság téri iskolában, a Kodály Gimnáziumban, a Hajnóczy és a Kodály Kollégiumban, a Pécs-Vasasi Általános Iskolában és a Janus Pannonius Gimnáziumban is. A két nagy pécsi egyházi iskolafejlesztéssel együtt immár mintegy 3,4 milliárd forintot fordítanak a pécsi oktatási rendszer korszerűsítésére, iskolák felújítására, bővítésére, új eszközök vásárlására.

Hirdetés