Földalatti kincsek Pécsen

A rózsakert alatt egy komplett kis templom van

Nem is hinnénk, milyen régészeti leletek rejtőznek a föld alatt városunkban. Legutóbb egy középkori templom sírkertjét ásták ki és ókori római fémpénzek ezrei kerültek elő a Jókai utcában egy építkezésen. Pécsen még bőven akadnak feltárt, majd visszatemetett értékek.

Fémpénzek és sírkert a Jókai utcánál

A Janus Pannonius Múzeum régészei a Római-udvar mögött, a Jókai utcában egy társasház építésekor akadtak rá a Sopianae városközpontjához közeli római kori leletekre. Itt összesen négyezer római kori fémpénzt és egy hatszáz darabból álló kincsegyüttest találtak. Az építkezések emiatt nem maradnak el, a római sírkertet visszatemetik, de megvédik, ha esetleg később mégis bemutatnák azt. Városunkban nem ez az egyetlen föld alatt ismert, ám betemetett lelet.

asatas_jokai_utca

Bazilika az Ítélőtábla mellett

Impozáns, a rómaiaknál a törvénykezés otthonának, s a kereskedelmi élet helyszínének tekinthető bazilika állott még a 300-as években. Itt egy pénzintézet akart építkezni még 2010 előtt, de nem volt forrása a leletek bemutatására, így visszatemettette azt. A római kori épület 55,5 méter hosszú és 27,7 méter széles volt. Két oszlopsor osztotta el a belső terét a háromhajós, apszissal záródó bazilikának, amelybe oldalbejáratokon és egy előcsarnokon lehetett bejutni. Az építmény a 340-es években elpusztult, leégett, de falai ma is ott nyugszanak a föld alatt.

Régészet, ítélőtábla, bazilika

Fortuna istennő a Kossuth téren?

A Kossuth téri kétszintes mélygarázs építése előtt is feltárások voltak. Ekkor a római időszakból útrészlet, illetve már a római épületek maradványai kerültek elő. Egy, a II. század végére, a III. század elejére tehető épület területén találták meg a Fortuna istennőt vagy Abundantia megszemélyesített alakját megörökítő freskótöredéket, valamint egy sast ábrázoló szobortöredéket. A középkorból egy épen megmaradt pincére is bukkantak, amelynek bemutatására kötelezték a mélygarázs építőit.

Régészet, Kossuth tér, freskó

Rózsakert alatt pihenő sírkamra

Sokan, akik ma időszakosan kézműves csapolt söröket kortyolgatnak a Rózsakertben, nem is gondolnák, hogy ókori sírépítmény falai vannak a talpuk alatt egy-két méterrel. A telken a Cella Septichorához hasonlítható háromkaréjos ókeresztény kápolna maradványai vannak a föld alatt, de a terület tulajdonosának, az egyházmegyének egyelőre nem volt forrása a bemutatásra.

Rózsakert, régészet, sírkamra, cella trichora

A Széchenyi téren grasszált Drakula?

A főtér EKF-es felújítása során tártak fel egy pincét a Széchenyi téren. Ez egyes vélekedések szerint a vérengzéseiről ismert, Bram Stoker regényíró révén “világhírnevet” szerző Vlad Tepes, azaz Drakula egykori pécsi háza alatt húzódott. Hogy Vlad Tepes járt-e Pécsett, valószínűsíthető, hiszen másképp nem szerezhette volna meg az épületet. Azt azonban, hogy mennyi időt töltött városunkban, s milyen célokra használhatta a pincét, nem tudjuk. Szintén a főtér alatt vannak az egykori Szent Bertalan templom falmaradványai. Ezt még az 1200-as évek első felében kezdték építeni, s az érett középkori Pécs legfontosabb vallási központja volt.

Széchenyi tér, régészet, Drakula pincéje

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés