Forró lesz a nyár?

Meleg tavaszra és nyárra, valamint átlagos csapadékmennyiségre számíthatunk, azonban kánikulától nem kell tartanunk idén Dávid Mihály magánmeteorológus szerint. Viszont a nemzetközi intézetek előrejelzései eltérő képet mutatnak, ezek alapján aszályosabb periódus következik.

Akár az átlagosnál több fokkal is melegebb lehet a tavasz az amerikai NASA és NOAA (Nemzetközi Óceán- és Légkörkutató Intézet) előrejelzései szerint. A két intézet számításai alapján a nyár a megszokottnál is forróbbnak ígérkezik – bár ez még bizonytalan. Emellett aszályosabb periódus következik.

A csapadékmennyiség tekintetében eltérőbb képet mutatnak a modellek, ugyanis míg az amerikai és a brit számítások alapján átlagos, addig a japán, orosz és az amerikai NOAA szerint szárazabb tavasz és nyár következik.

forróság3
A nemzetközi intézetek előrejelzései

Dávid Mihály magánmeteorológus április végéig 0 és 4 fok közötti éjszakákat és csak kisebb nappali felmelegedést jósol, ami után 20-a körül újabb lehűlés következik, azonban ezt követően nyárias melegre van kilátás. Májusban a hónap első fele hidegebb, míg a második szakasza már melegebb lesz.

– Egy hónapos ingás figyelhető meg a hőmérséklet-változásban – magyarázta Dávid, aki időről időre viszonylag nagy pontossággal mondja meg, milyen időnk lesz, azonban az igazi szakemberek szerint nem tudományos alapokon nyugszik módszere, ennek ellenére a nyaralásra készülők és a mezőgazdászok is az ő prognózisait használják. – Egészen júliusig minden hónap vége, nagyjából 20-ától lesz meleg, aztán a következő hónap elején újra lehűl a levegő.

Dávid előrejelzései alapján idén elmarad a forró nyár és csak egy-egy napon lesz tartósabb, 30 fok feletti a hőmérséklet, a legmelegebb évszak alapvetően júliusban és augusztusban lesz az igazi, de ezt még nem igazán látja előre a szakember.

A brit meteorológiai szolgálat, a Met Office új jelentése szerint egyébként egyre melegebbé válnak az európai nyarak a globális felmelegedés miatt és 2040-re a 2003-as hőhullámokkal ötvözött nyarak válnak normálissá.

forróság4

– A klímaváltozás oka nem az, amit feltételeznek és nem is olyan, mint mondják, ráadásul vissza fog fordulni az egész – mondta a magánmeteorológus. – Egy 1500 éves szakaszról van ugyanis szó, vagyis néhány száz év múlva újra egy kis jégkorszakban találja magát az emberiség – tette hozzá.

Ha a nemzetközi meteorológiai intézetek előrejelzései szerinti aszályosabb tavasz és nyár köszönt be idén, elképzelhető, hogy a pécsiek megússzák az ezzel járó gyötrelmeket, ugyanis a mediterrán város egyébként is Magyarország szárazabb régiójába tartozik. A megyeszékhelyen a legmelegebb hónapnak a július számít, ahol az átlagos középhőmérséklet a 22 fokot közelíti meg.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egyenesen szégyen az érintett újságírók számára, hogy még mindig kóklerek jóslataival etetik az olvasóikat.
    A legmodernebb szimulációkkal is maximum 2 hétre tudnak előre prognózist készíteni a meteorológusok. Én is már figyeltem D.M. előrejelzéseit: annyiban igaza volt, hogy augusztusban nem esett a hó és januárban nem kellett a légkondit bekapcsolni.
    Amúgy mi a fene az, hogy “magánmeteorológus” ?

  2. Segítek: nemzetközi met. Intézetek vs. Dávid Mihály..
    Nem szelektíven kellene olvasni.. és akkor ilyen apróságok is feltűnnének

  3. Csepregi Veronikának üzenem, hogy év vége felé térjen vissza ehhez a cikkhez és nézzük meg h. mi vált be. Én biztos ami biztos ezt a cikket is lementettem.

  4. Már vártam, hogy mikor kérdezik meg ezt az önmagát időjósnak nevező embert.
    Nos, a másik pécsi weblap(BMA) is megkérdezte a tavaly, hogy milyen is lesz a 2013-as nyár. Ha kell bemásolom amit mondott ez az ember(le van mentve), de röviden csak annyit : totális tévedés volt az egész.
    Árnyékra vetődött. XD

Comments are closed.