Fűszerillatban vette kezdetét a Bor, Mámor, Pécs fesztivál

Mediterrán hangulat árad majd a téren

A hagyományos Pécsi Fűszerünnep zsongító illataiban vette kezdetét a Bor, Mámor, Pécs Fesztivál.

A tavaszi fesztiválszezon már ötödik alkalommal indult el a Pécsi Fűszerünneppel, amelynek célja, hogy a pécsi kulturális- és szórakoztató időszakot ne csak szimbolikusan, hanem szó szerint megfűszerezzék egy kicsit a városiak számára, akik így mediterrán illatok közepette adhatják át magukat a május 4-től 8-ig tartó Bor, Mámor, Pécs fesztivál megannyi programjának.

A gyerekek is segítettek a fűszerültetésben
A gyerekek is segítettek a fűszerültetésben

A borfesztivál betétrendezvényévé váló Fűszerünnep hagyománya szerint tavasszal Pécs több pontjára – a városháza előtti virágágyásokba is – finom illatú fűszernövényeket ültetnek. Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, hogy az akció jelzésértékű, az önkormányzat és Nagy Ervin, Pécs főkertésze ugyanis azt szeretné elérni, hogy időről időre egyre többen tegyenek hasonlóan, hiszen a friss, zöld fűszernövények megjelenésükkel, illatukkal hangulatos környezetet teremtenek, emellett ugyanakkor hasznosak és egészségesek is. Az pedig, hogy a Fűszerünnep idén egybeesik a Bor, Mámor, Pécs Fesztivál kezdetével, különösen szerencsés, hiszen így a pécsiek tavaszi, mediterrán illatban fesztiválozhatnak – mondta a polgármester.

A Fűszerünnep hagyománya tovább él
A Fűszerünnep hagyománya tovább él

A Bor, Mámor, Pécs fesztiválon pedig lesz mit látni, hallani és persze enni-inni. A következő négy napban belekóstolhatunk a környék gasztronómiai csemegéibe, kortyolhatunk a vidék boraiból, pálinkáiból, válogathatunk sajtokból, és kézművestermékekből is. Az idén a megszokottnál nagyobbra nőtt és teljesen ingyenes fesztiválon 30 gasztronómiai pavilon és 27 kézműves kitelepülő várja majd a látogatókat a Széchenyi téren.

Mediterrán hangulat árad majd a téren
Mediterrán hangulat árad majd a téren

A Fűszerünnep mellett a 2014 óta töretlen népszerűségű fesztivál kiegészül az Extrém Grill Bajnoksággal is, amelyen a sütögetésben versengő csapatok nem megszokott fogásait a látogatók is megkóstolhatják. A Bor, Mámor, Pécs ad helyet továbbá a Pécs Város Bora választásnak is, ahol a résztvevők alapos kóstoló után megszavazhatják a Város Borát.

Lesz bor, és mámor is.
Lesz bor és mámor is

A fesztivál az eszem-iszom mellett a kultúra szerelmeseinek is kedvez, hiszen az esemény ideje alatt egyet fizet kettőt kap akcióban vásárolható meg az „Örökségjegy”, amellyel megtekinthetők a Zsolnay Kulturális Negyed látnivalói, a pécsi világörökségi helyszínek és a Középkori Egyetem is.

Fesztivál persze nincs zene nélkül, a Bor, Mámor, Pécs olyan neves előadókat hoz el a pécsieknek, mint például Deák Bill Gyula, a Besh o droM, valamint Ferenczi György és a Rackajam, emellett izgalmasnak ígérkezik a népzenét, a dzsesszt, a rockot és a klasszikus zenét összeboronáló rendhagyó Prímástalálkozó is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés