Ilyen volt Fűzy Ákos utolsó útja

Szombat délután kísérték utolsó útjára Fűzy Ákost, a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét, aki nemrégiben tragikus balesetben hunyt el. A temetésen ezernél többen vettek búcsút a sikeredzőtől.

Fűzy Ákos temetésén több mint ezren voltak jelen ma a pécsi temetőben, a magyar sportélet színe-java, család, barátok, tisztviselők és szurkolók egyaránt végső búcsút vettek tőle.

Beszédet mondott Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki a város nevében rótta le tiszteletét. Janovics László, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének képviseletében emlékezett meg Fűzyről. Németh Károly, az edző pécsi jó barátja a játékostársak és kollégák nevében, Fodor Sándor pedig a győri barátok nevében búcsúzott.

A szertartáson Vermes Tímea operaénekesnő elénekelte az Ave Mariat. A magyar kosaras élet egyik legmeghatározóbb személye volt Fűzy – hangzott el, ennek szimbólumaként egy kosárlabdát is a sírjába helyeztek.

Fűzy Ákos az NB II-ben és az élvonalban is kosárlabdázott. Aktív pályafutásának befejezése után először felnőtt férfi csapatoknál edzősködött, majd a női szakágban a fiatalabb korosztály trénere volt. Tizenhárom évig dolgozott a MiZo Pécs 2010-ben Rátgéber László másodedzőjeként, eközben szerepet vállalt a magyar felnőtt női kosárlabda válogatottnál is. Rátgéber Lászlóval együtt építették fel azt a csapatot, ami háromszor bejutott az Euroliga négyes döntőjébe. 2008-ban lett a Pécs 2010 akkor bajnoki ezüstérmes női kosárlabdacsapatának vezetőedzője. A poszt Rátgéber László távozásával üresedett meg. Az első évben kupát nyertek a pécsi lányok a legfőbb rivális Sopron ellen. A következő évben a bajnokságot is megnyerték a kupa mellé. Fűzyt Győrbe hívták, és úgy szerezte meg a klub történetének első bajnoki címet, hogy a Sopron volt a párharc igazi esélyese. Ezután Győrben is nehéz időszak következett, játékosok hagyták el szezon közben az együttest, de Ákos kitartott. A csapat korábbi edzőjével, a Rátgéber mellett a válogatottnál segédedzőként is dolgozó Tapodi Péterrel azon dolgoztak, hogy Győrben a női kézilabda és a foci mellett a kosárlabda is jó legyen. A legutóbbi szezonban mindkét sorozatban ezüstérmes lett irányításával a csapat. Novemberben lett volna 50 éves.

 

[frame]

Kosármeccseken segíthetnek a szurkolók Fűzy Ákos családján Pécsett szeptember 25-én, szerdán, a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A mérkőzések belépődíja ezer forint lesz, a bevételét Ákos családja kapja.

A program a következő lesz:

13.00 Kosárlabda Akadémia Pécs – Dombóvári Kosársuli KE (U18 fiú)

15.00 Kosárlabda Akadémia Pécs – HAT-AGRO UNI Győr (U15 leány)

17.00 Pécsi VSK-PANNONPOWER – Kaposvári KK

19.00 PEAC-Pécs – PINKK Pécsi 424

A két fő mérkőzés szünetében rövid megemlékezést tartanak, ahol Mága Zoltán hegedűjátékát hallgathatják meg a vendégek. A szervezők azt kérik a szurkolóktól, hogy fekete és/vagy fehér felsőben tisztelegjenek a sikeredző emléke előtt.

[/frame]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egyrészt elég gusztustalan ez a cím, másrészt a Csík Zenekart összekeverni a Kiscsilaggal összekeverni elég ciki. Ha valamit nem tudsz, inkább ne írd le.

Comments are closed.